Hírek

107 éve adták át először a Pulitzer-díjat

Joseph Pulitzer Makón született.  A gyenge látású, rossz fizikumú, ám kalandvágyó Pulitzer tizenévesen került az USA-ba.

A polgárháború után St. Louisban egy német nyelvű lapnak készített riportokat, közben angolt és jogot tanult. 1867-ben lett amerikai állampolgár, pár év után olyan tökéletesen beszélt angolul, hogy komoly politikai-jogi pályát futott be, de végül mégis a sajtónál maradt.

Forrás: pixabay.com

Erőszakos modorával sok ellenséget szerzett magának, de sikereit senki nem vitathatta. 1878-ban megvásárolt két, csődközeli napilapot; az összeolvasztott Post-Dispatch három év után már nyereséges volt. 1882-ben megvette New York-ban a World című napilapot, amelyből hamar informatív és szórakoztató, sikeres lapot varázsolt az izgalmas, igényes, modern újságírói stílusnak köszönhetően.

Mestere volt a sajtóüzletnek és szeretett jótékonykodni, többek közt megalapította a nevét viselő díjat, amely ma is a legrangosabb újságírói elismerésnek számít. Halálakor 30 millió dolláros vagyont hagyott hátra. 1 millió dollárt adományozott a Columbia Egyetemnek, ezzel alapozta meg a róla elnevezett Pulitzer-díjat.

agrotrend.hu / Ezen a napon

Tovább olvasom

Támogatók

 
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Szakmai partner
Nyakas Farm
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés