Hírek

A gyerekek lendítik fel a hazai pezsgőforgalmat

Magyarországon évek óta jellemző, hogy az egy évben elfogyasztott pezsgőmennyiségnek valamivel több, mint a felét decemberben vásárolják meg a háztartások, a virslifogyasztás pedig akár meg is duplázódhat az év utolsó hónapjában egy átlagos hónaphoz képest – derül ki a GfK Hungária jelentéséből.

Létrehozva:

|

Decemberben mindkét termékkategória forgalmában növekszik a hipermarketek súlya, míg a diszkontok szerepe csökken.

A tavalyi karácsonyi szezonban elfogyasztott pezsgő és habzóborok teljes mennyisége 2 százalékkal növekedett, de ebből – az átlagárak enyhe növekedésének köszönhetően – 4 százalékkal magasabb bevételt realizálhattak az üzletek.

A hazai pezsgőforgalom lendületét nagy részben a kategória forgalmában egyre jelentősebb arányt képviselő alkoholmentes gyerekpezsgők iránti kereslet adja: míg az alkoholtartalmú pezsgők, habzóborok mennyiségi forgalma 2006-ban mintegy két százalékkal mérséklődött, a kölyökpezsgők volumene mintegy ötödével nőtt.

Az otthoni fogyasztásra beszerzett pezsgőféleségek enyhén csökkenő, ám továbbra is döntő része – több mint 80 százaléka – édes, – a száraz pezsgők és a habzóborok volumene ugyanakkor 2006-ban számottevően nőtt.

A pezsgő literenkénti átlagára 582 forint volt 2006 decemberében. Ez az összeg a tavalyi utolsó negyedévben tapasztalható áremelkedések miatt – szemben az előző évekkel -, csak minimálisan, 5 százalékkal maradt alatta az év többi hónapján tapasztalható árnak. Mind a hipermarketekben, mind a diszkontokban ennél olcsóbban – 542 forintért, illetve 544 forintért – juthattak a fogyasztók egy liter pezsgőhöz. Míg azonban a diszkontokban egész évben ezen az áron az italt, addig a hipermarketek az év többi részében magasabb – 587 forintos – fogyasztói árakkal dolgoztak.

Az év utolsó hónapjában egy átlagos hónaphoz képest akár 70-100 százalékkal is több virslit vásárolnak a fogyasztók.
Az idei év január és október között eltelt időszakában idehaza 5 százalékkal csökkent a virslifogyasztás, amit leginkább a láncba szerveződött kisboltok éreztek meg. A nagyobb piaci részesedéssel bíró kereskedelmi csatornákban 5-7 százalékkal került többe egy kilogramm virsli, mint az előző év azonos időszakában.

forrás:Napi Gazdaság

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Facebook