Hírek

Változás az űrhajósok DNS-ében

Összesen tizennégy űrhajós DNS-ében azonosítottak mutációkat egy most nyilvánosságra hozott vizsgálat során – írja a Futurism.

A vizsgált asztronauták 1998 és 2001 között repültek a NASA űrsiklóival. A kutatók az űrhajósok vérmintáit tanulmányozták, így akadtak az örökítőanyag változásaira – írta az Origo. Bár ezek a mutációk hosszú távon valószínűleg nem jelentenek veszélyt az űrhajósok egészségére, felhívják a figyelmet az asztronauták rendszeres szűrésének szükségességére. Ez most különösen aktuális, hiszen az emberiség ismét holdraszállást tervez, ami várhatóan egy hosszabb űrmisszió lesz.

A Nature Communications Biology című folyóiratban publikált új tanulmányban azonosított mutációkat az jellemezte, hogy a vérsejtek nagy arányban egyetlen klónból származtak, ezt a jelenséget klonális vérképzésnek nevezik. Az ehhez hasonló mutációkat okozhatja a túlzott ultraibolya-sugárzásnak való kitettség, vagy például az olyan típusú sugárzás, amit a rákterápiák során alkalmaznak.

A KUTATÓK GYANÚJA SZERINT AZ űRHAJÓSOK VÉRÉBEN AZONOSÍTOTT MUTÁCIÓKAT A KOZMIKUS SUGÁRZÁS IDÉZTE ELő.

"Az űrhajósok olyan szélsőséges környezetben dolgoznak, ahol számos tényező, beleértve a legfontosabbat, a kozmikus sugárzást, szomatikus mutációkat eredményezhet, így fennáll a veszély, hogy a DNS-t érintő változások klonális vérképzési zavar kialakulásához vezetnek" – mondta David Goukassian, a kutatás vezetője.

Fotó: Onasa

Az űrhajósok egészségének témája aktuálisabb, mint valaha. A NASA éppen tavaly javasolta, hogy az asztronauták egészségének védelme érdekében változtassák meg a sugárzási határértékeket. Röviden, az ügynökség megpróbálja lehetővé tenni, hogy a fiatalabb űrhajósok viszonylag nagyobb mennyiségű sugárzásnak legyenek kitéve, mint az idősebb asztronauták, és mindkét nemre azonos sugárzási követelmények vonatkozzanak.

A mostani vizsgálat során 12 férfi és két női űrhajóstól vettek vérmintát tíz nappal a repülés előtt és a leszállás napján. A mintákat ezután mintegy két évtizedig – 80 Celsius-fokon tárolták.

A VÉRMINTÁKBAN MEGFIGYELT MUTÁCIÓK HASONLÍTANAK AZ IDőSEBBEKNÉL MEGFIGYELHETő SZOMATIKUS MUTÁCIÓKHOZ. EZ AZÉRT KÜLÖNÖSEN ÉRDEKES, MERT AZ űRHAJÓSOK ÁTLAGÉLETKORA MINDÖSSZE 42 ÉV VOLT.

A kutatók szerint az eredmény nem jelenti feltétlenül azt, hogy az érintetteknél szív- és érrendszeri betegségek vagy daganatok fognak kialakulni, a hosszabb küldetések során azonban számolni kell ezek kockázatával.

agrotrend.hu / Origo

Tovább olvasom

Támogatók

 
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Szakmai partner
Nyakas Farm
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés