Hírek

Újra benépesültek a gémtelepek, költésbe kezdenek a nagy kócsagok

A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság Kardoskúti tájegységén négy gémtelep található. Az itt fészkelő nagy kócsagok már visszatértek telelőhelyükről és megkezdték a tojásrakást.

A székkutasi és szentesi telepeken elsősorban nagy kócsagok költenek – írja honlapján a Körös-Maros Nemzeti Park. Alkalmanként egy-két pár vörös gém is társul hozzájuk. Az idei évben Szentesen, a fertői gémtelepen a költésre készülő nagy kócsagok között megfigyeltünk két pár kanalasgémet is.

A nagy kócsag a magyar természetvédelem címermadara. Korábban nászruhájának dísztollai miatt vadászták a fajt. Emiatt Magyarországon az 1950-es évek elején már csak a Kis-Balatonnál fészkelt. A sikeres védelmi intézkedéseknek köszönhetően megerősödött az állománya. A nagy kócsag február végén, március elején érkezik vissza a telelőterületeiről. Ezt követően kezdi el a fészeképítést.

Fotó: őze Péter

Régebben a nagy kiterjedésű összefüggő nádasok és ősmocsarak fészkelője volt. Nálunk a kisebb kiterjedésű nádasok, halastavak nádszigeteiben, nádszegélyeiben költ. A fészkét legtöbbször avas nádba rakja. A nádszálakat 130-150 cm magasan elfektetve töri meg, hogy erre az alapra építse fészkét, melynek anyaga nagyrészt szintén nád. Március közepétől április közepéig rakja le 2-5 világoskék tojásból álló fészekalját. A kotlási idő 25-26 nap. A fiókák három hét elteltével, a röpképességük elérése előtt kimásznak a fészekből. A szülők ilyenkor tovább etetik őket, majd 34-35 napos korukban kezdenek repülni.

A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság Kardoskúti tájegységén 2020-ban a Székkutashoz tartozó Kakasszéki-tó gémtelepén 108 pár nagy kócsag költött. A sóstói gémtelepen 14 pár nevelte fel fiókáit. Szentesen, a Termál-tó nádasában tavaly 41 pár nagy kócsag költését mértük fel. Idén március közepétől kezdtek költésbe a nagy kócsagok. A telepeken a fészeképítés idején látványosan nagy a forgalom, majd a kotlás időszakában szinte rejtett a telep. A szülők felváltva ülnek a tojásokon. Leggyakrabban a sekély vizű területeken, gyepeken és szántókon vadászó nagy kócsagokat figyelhetjük meg. Főként halakat, különböző vízirovarokat, rákokat, békákat zsákmányolnak, de rendszeresen kijárnak a mezőgazdasági területekre is, ahol elsősorban mezei pockokat és gyíkokat fognak el.

agrotrend.hu / Körös-Maros Nemzeti Park

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Az Év Agrárembere támogatók

 
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Szakmai partner
Nyakas Farm
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
 
Hirdetés

Facebook

Hirdetés