Hírek

Sáskajárás pusztít Szaúd-Arábiában, de nem áll meg ott

A bibliai csapások közül Afrika időről időre átéli az egyiket, ez pedig a sáskajárás. Most azonban Szaúd-Arábia is komoly bajba került a sivatagi sáskák rajzása miatt. A rovarok tömegesen jelentek meg az országban, hatalmas területet lefedve.

A sáskák jelentős károkat okoznak a mezőgazdaságnak, de tulajdonképpen a városoknak is, hiszen ahol csak elhaladnak, ott a fákon sem igazán marad levél – írja a koponyeg.hu. Ezen felül a hatalmas rajok a közlekedésben is fennakadásokat okoznak, hiszen az autópályák forgalmát korlátozzák, pusztán azzal, hogy a látótávolságot jelentősen csökkentik. 

Fotó: pixabay.com

A helyzet azonban nem az arab országban a legrosszabb. Afrika szarva különösen nagy fenyegetés előtt áll, mely két országnál csúcsosodik ki, ezek pedig Kenya és Etiópia. A kenyai hatóságok már most igyekeznek felkészülni az invázióra, és több légi, illetve földi permetező egységet és gépeket telepítenek az érintett területekre. 

A sáskajárásnak kedvező, ha csapadék hullik, hiszen ilyenkor a rovarok petéket raknak, melyek sajnos igen gyorsan kikelnek, és egy újabb hullám zabáló gépeiként tarolják le a földeket. Erre pedig most igen nagy esély mutatkozik.

agrotrend.hu / koponyeg.hu

 

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Az Év Agrárembere támogatók

 
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Szakmai partner
Nyakas Farm
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
 
Hirdetés

Facebook

Hirdetés