Hírek

Rajzpályázatot hirdet a Nébih Maradék nélkül programja

A tavalyi nagy sikerű rajzpályázatot követően a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Maradék nélkül programjának munkatársai idén nyáron is várják az alkotni vágyó fiatalok pályaműveit. Az aktuális pályázat a nagyszülőktől eltanulható, élelmiszerpazarlást mérséklő praktikákat, a generációkon átívelő jó háztartási gyakorlatokat helyezi a középpontba. Az általános iskolások és gimnazisták alkotásainak beküldési határideje július 25. A legkiemelkedőbb pályaművek készítői értékes díjakban részesülnek, alkotásaikkal pedig egy utcatárlaton a nagyközönségnek is bemutatkozhatnak.

A „Nagyi szerint” című rajzpályázat a Maradék nélkül program egyik kiemelten fontos célját: az iskolások élelmiszerpazarlás megelőzésére és az élelmiszerbiztonságra vonatkozó tudatosságának növelését támogatja. A nagyszülőkkel való közös főzések alkalmával a gyerekek megismerkedhetnek az alapanyagokkal, a konyhai eszközök használatával, valamint a mérés és adagolás fontossága mellett a higiénia jelentőségével is. Ezek az élmények nemcsak a problémamegoldó és időbeosztási képességüket, valamint a kreativitásukat fejlesztik, hanem egyúttal hozzájárulhatnak az egészséges és fenntartható táplálkozási szokások, valamint az étel iránti tisztelet kialakulásához is.

A Maradék nélkül program munkatársai szeretnének minél több gyermeket és fiatalt arra biztatni, hogy a nyári szünetben rajzaikon keresztül mutassák meg, milyen személyes élményeket, tanítást kaptak nagyszüleiktől a konyhai praktikák, különösen az élelmiszerpazarlás csökkentése kapcsán.
A pályázatra három korosztályban lehet nevezni: alsó tagozat, felső tagozat, középiskola.  A pályaművek beküldési határideje: július 25. A részletes felhívás a Maradék nélkül program honlapján érhető el.

A szakmai zsűri díjazottjai értékes jutalomban részesülnek, továbbá a hivatal a közönség kedvencei és a legaktívabb iskola részére is ajándékkal készül. Mindezek mellett pedig a legkiemelkedőbb alkotásokból idén is utcatárlat nyílik a Nébih II. kerületi központjában.

A rajzpályázatot a Nagycsaládosok Országos Egyesülete szakmai partnerként, több vállalkozás pedig tárgynyereménnyel támogatja. 

agrotrend.hu / Nébih

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Az Év Agrárembere támogatók

 
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Szakmai partner
Nyakas Farm
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
 
Hirdetés

Facebook

Hirdetés