Hírek

Pályázati felhívás az agrárágazati civil szervezeteknek

Negyvenmillió forintos keretösszeggel az agrárágazati civil szervezeteknek az Agrárminisztérium pályázatot hirdet. A szaktárca 2021-ben is segítséget nyújt az idei évben tervezett szakmai, a tárca célkitűzéseihez is illeszkedő projektet megvalósításához.

A pályázat keretösszege 40 millió forint, az egy pályázattal elnyerhető, vissza nem térítendő támogatás összege 700 ezer forinttól 2 millió forintig terjedhet. A támogatáshoz önerő biztosítása nem feltétel – írja az agrártárca közleményében.

A kiírás feltételeinek megfelelő szervezetek pályázatukat 2021. február 1-jétől 2021. március 2-ig nyújthatják be. A pályázati felhívás szövege és annak kötelezően kitöltendő mellékletei, valamint a pályázati eljárás során végig kötelezően figyelembe veendő beszámoló tájékoztató az Agrárminisztérium honlapján érhető el.

Fotó: Shutterstock

Hiánypótlásra a pályázati szakaszban nincs lehetőség, ezért fontos, hogy a pályázó szervezet vezetője alaposan ellenőrizze a befogadási feltételek teljesülését az elkészített pályázati dokumentációban, még annak postára adása előtt.

agrotrend.hu / Agrárminisztérium

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Az Év Agrárembere támogatók

 
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Szakmai partner
Nyakas Farm
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
 
Hirdetés

Facebook

Hirdetés