Hírek

Óriási pontyok értékesítése miatt próbára bocsátott egy horgászt a bíróság

Óriási pontyok értékesítése miatt két-két évre próbára bocsátott a Veszprémi Járásbíróság egy horgászt és orgazda társát. A férfinak a rendelkezések szerint a halakat méretükből adódóan a kifogás után vissza kellett volna engednie a Balatonba, ő azonban eladta egy halastó tulajdonosának.

A Veszprém Megyei Főügyészség hétfőn azt közölte az MTI-vel: a horgászengedéllyel rendelkező 37 éves férfi tavaly júniusban Balatonkenesénél kifogott egy 17 kilós és egy 28 kilós pontyot. A nagyobbik egy 120 centiméter hosszú, kapitális méretű ponty volt, amelyet korábban – fényképeken is megörökítve – már többször kifogtak a Balatonból.

fotó: pixabay.com

Ezúttal azonban a horgász a halakat eladta egy Tolna megyei horgásztó tógazdájának, 345 ezer forintért, holott a halak valós értéke 535 ezer 500 forint volt.

Az egyik pontyot később kifogták a horgásztóból is, és a sikert büszkén posztolták az interneten, majd a halat visszaengedték a tóba. A balatoni halgazdálkodást végző társaság azonban jelezte a tógazdának, hogy a hal – amelynek azonosítását jellegzetes sérülései megkönnyítették – a Balatonból való. A következő kifogáskor így értesítették a cég munkatársait, akik a halat elszállították és visszaengedték eredeti élőhelyére.

A horgász és a halastó gazdája ellen lopás miatt emeltek vádat. A bíróság tárgyalás mellőzésével a két férfit két-két évre próbára bocsátotta, a haltolvaj ellen emellett vagyonelkobzást alkalmazott. A végzés nem jogerős.

agrotrend.hu / MTI

Tovább olvasom

Támogatók

 
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Szakmai partner
Nyakas Farm
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés