Hírek

Óriási kőolajmezőket talált Romániában az OMV leányvállalata

Az OMV romániai leányvállalata, az OMV Petrom kedden jelentette be, hogy újabb kőolajforrásokat találtak Romániában.

A Reuters hírügynökség szerint az olajmezők felfedezése évtizedek óta a legnagyobb találat lehet. Az OMV Petrom szerint a kőolajmezőket az ország déli részén találták, és úgy kalkulálnak, hogy 

NAGYJÁBÓL 30 MILLIÓ HORDÓNYI KőOLAJAT TUDNAK KITERMELNI BELőLÜK.

Az energiaforrásokat három különböző helyen találták, a legnagyobb ezek közül Verguleasa térségében van, amelynek közelében az OMV már végez kőolaj-kitermelést, és a meglévő infrastruktúra az újonnan felfedezett mező kiaknázásában is segíthet.

Fotó: wikimedia

Az olajmezők mellett kisebb földgázmezőket is talált az OMV Petrom. Cristian Hubati, a vállalat igazgatóságának tagja azt mondta a felfedezésekről, hogy ezeknek köszönhetően ismét fel tudják lendíteni a kitermelésüket (amely az utóbbi időben egyébiránt erősen csökkenő tendenciát mutatott).

Az OMV Petrom ezen kívül hamarosan döntést hozhat arról is, hogy az állami tulajdonú Romgazzal közösen elindítanak-e egy befektetést a Fekete-tengeren is, ahol gázt termelhetnének ki. A Neptun Deep-gázprojekt előreláthatóan 4 milliárd euróból valósulna meg. 

agrotrend.hu / Index

 

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Az Év Agrárembere támogatók

 
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Szakmai partner
Nyakas Farm
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
 
Hirdetés

Facebook

Hirdetés