Hírek

Nagy a nyomás az üzemelő élelmiszerboltokon

Ahogy arra a múlt csütörtöki bejelentés után számítani lehetett, a családok többsége már másnap megindult, hogy a kéthetes otthon tartózkodáshoz szükséges élelmiszereket és egyéb használati termékeket nagyobb arányban megvásárolja. Vámos György, a kereskedelmi szövetség főtitkára arról tájékoztatta a Magyar Nemzetet, hogy bár a hétvégén kitartott a lendület, de a beszerzések nem voltak pánikszerűek.

Erősebb volt a kereskedők forgalma – röviden így összegezte lapunknak az elmúlt hétvégi bolti helyzetet Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára. – Ahogy arra a múlt csütörtöki bejelentés után számítani lehetett, a családok többsége már másnap megindult, hogy a kéthetes otthon tartózkodáshoz szükséges élelmiszereket és egyéb használati termékeket nagyobb arányban beszerezze. Szombaton folytatódott a lendület, de a fogyasztás összességében meg sem közelítette a pánikszerű beszerzési szintet – jelezte Vámos György. A mától érvényes szigorítások részeként a szövetség azzal számol, hogy a szokásosnál nagyobb nyomás nehezedik az élelmiszerboltokra az elkövetkező hetekben.

fotó: hippopx.com

– Ezt az eddigi forgalmi tapasztalatok is alátámasztják. Jellemző, hogy a munkavállalók többsége este hat óra után ér oda az üzletekbe, ahol emiatt fél héttől zsúfolttá válnak a pénztárhoz vezető sorok a közelgő záróra miatt. Sok helyütt az a gyakorlat, hogy 20-30 perccel a hivatalos záróra előtt már nem engednek be vásárlókat, hogy hét órakor zárni lehessen a boltot – mondta a szövetség főtitkára.

Akadt olyan bútoráruházlánc, ahol kiugróan sokan vásároltak, mivel többen előrehozták az egyébként is tervezett bútorvásárlást, az otthoni vagy a kerti átalakításokhoz szükséges beszerzéseket. Ugyanígy a műszaki, számítástechnikai üzletekben is jelentősebb vevői igények jelentkeztek, amit az elrendelt home office-ra és az otthoni tanulásra való felkészülés indokolt. Sőt még a mától bezáró ruhaboltokban is lehetett érezni némi felfutást.

Vámos György kiemelte: a bezárt boltok üzemeltetőinek fontos támasz, hogy a munkaerő megtartásához a más, bajba került területeken alkalmazott bértámogatást megkapják, és az is előnyös lehet, hogy a tavalyi bezárásoknál egyértelműbben fogalmaz a mostani jogszabály. Eszerint ugyanis míg korábban a vásárlók nem látogathattak bizonyos üzleteket, most elrendelték ezek bezárását. – Ez kellő alapot adhat a vállalkozásoknak, hogy engedményt kérjenek a bérleti díjakból – hangsúlyozta. Azt is tudni kell: azok a hagyományos üzletek, amelyek párhuzamosan az interneten is értékesítenek, mától a rendelések átadására szolgáló átvevőpontként sem üzemelhetnek.

Tavalyhoz képest újdonság, hogy a szórakoztató- és elektronikai eszközöket árusító üzleteknek is be kell zárniuk, míg a szervizeiknek nem, ahogy a járműjavítók is működhetnek. Engedélyezett a mezőgazdasági és terményboltok, az állateledelesek, az optikai eszközök üzleteinek nyitvatartása, akárcsak a trafikok, posták, lottózók, bankfiókok, a telefontársaságok üzleteinek és a használt mobiltelefonok, laptopok értékesítőinek üzemelése is. Bezártak az ajándékboltok, a könyvesboltok, a játékboltok, a cipő-, ruhaboltok és az ékszerészek is, az ázsiai működtetésű boltok közül pedig a döntően élelmiszer jellegű vegyes termékek kereskedelmével foglalkozó egységek maradtak nyitva. A szervizek mellett zavartalanul üzemelhetnek az ügyvédek, a mosodák, az állategészségügyi szolgáltatók, míg a személyes megjelenést igénylő szolgáltatások, mint például a fodrászat, a kozmetika, a masszázsszalon nem.

agrotrend.hu / Magyar Nemzet

Tovább olvasom

Támogatók

 
Szakmai partner
Nyakas Farm
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés