Hírek

Még a horgász is megijedt, olyan szörnyeteget fogott ki karácsonykor

Körülbelül 120-125 centis, közel 13 kilós csukaóriást fogott karácsony másnapján a Hármas-Körös gyomai szakaszán a békési Pálfi Zoltán. A gigahal méretének megfelelően hatalmasat küzdött, csak negyedórás kőkemény fárasztást követően emelték be a csónakba.

Minden karácsonykor hagyománynak számít, hogy kimegyek horgászni, nem történt ez másként idén sem, amikor Kun Attila horgásztársammal közösen vágtunk neki az útnak – árulta el a beolnak a korábban is már számos szép fogással kirukkoló horgász.

A kalandról elsõként a Körös-vidéki Horgász Egyesületek Szövetségének (KHESZ) Facebook oldala számolt be, amelynek Pálfi Zoltán a következõképpen idézte fel a történteket: „Életem legnagyobb, 12,89 kilogrammos csukáját karácsony másnapján, enyhe észak-nyugati szeles, napos idõben, part menti törésen, akadó közelében sikerült megakasztanom.

A hatalmas ragadozó rettentõ kemény rávágással kapta el a nagyméretû gumihalat és azonnal érezni lehetett, hogy iszonyú nagy hallal van dolgom. Rendkívül kitartóan, csukakirályhoz méltóan védekezett és megijedtem, amikor a szákban megláttam, milyen óriási.

Hosszát nem mértük (ránézésre és a csónakhoz viszonyítva legalább 120-125 centis lehetett – a szerk.), de a közel 13 kilogrammos súlyhoz nem is kell semmit hozzátenni. Alighanem ez életem hala. Aznap egyébként fogtam még egy szûk 4 kilogrammos példányt – ami inkább süllõként védekezett –, illetve akasztottam egy szintén hasonlóan harcoló nagyobbat, ami valószínûleg 5 kiló fölött lehetett. Cimborámnak pedig a csaliját vitte el egy jókora predátor. Számunkra tehát ez mindenképpen egy csukás nap volt.”

Fotó: Pálfi Zoltán

A fogás december 26-án, 11 óra 36 perckor történt a Hármas-Körös már említett gyomai szakaszán. Zoltán kérdésünkre elárulta, a hal óriásit küzdött, mintegy negyedórán keresztül kellett fárasztani, mire megadta magát. A csukát pedig horgásztársa emelte ki. A békési pecás azon a szombati napon is, mint mindig a mûcsalis pergetõhorgászatot választotta. Egy 13 centis mûcsali volt a siker egyik titka.

– A szabályok sem teszik lehetõvé, hogy a halat hazavigyük, de ha az elõírások megengedték volna, akkor is visszaengedtem volna a folyóba a csukát. Egy ekkora példánynak a vízben a helye, nem lehet másként – hangsúlyozta a sportember, aki egyébként is szinte kivétel nélkül visszadobja a halakat a vízbe.

agrotrend.hu /  beol.hu

Tovább olvasom

Támogatók

 
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Szakmai partner
Nyakas Farm
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés