Hírek

Másfél tucat hattyú pusztult el Sárospataknál

Tucatnál is több hattyútetemet találtak horgászok és természetjárók a szilveszteri-újévi hétvégén Sárospatak mellett a Berek-holtágon – tájékoztatott a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei hírportál, a Boon.hu.

Az erről készült fotók a közösségi oldalakon is terjednek. Az egyik szemtanú, Sóstói András, nyugalmazott sárospataki pedagógus, természetjáró és fotós arról számolt be a portálnak, hogy maga szombaton 15 hattyútetemet számolt meg, miközben körbejárta a holtágat, de mellettük több szárnyas is láthatóan betegnek tűnt, írta a Magyar Nemzet.

Aros János, a város polgármestere arról tájékoztatta  a megyei lap munkatársát, hogy hozzá szombaton délután érkeztek az első információk a hattyúk pusztulásáról, ő pedig értesítette az illetékes szakembereket, akik megvizsgálják a körülményeket. Sárospatakon minden évben sok hattyú időzik télen a Bodrog-folyón, valamint a Berek-holtágon, sokan járnak a vízpartra hozzájuk, elsősorban fotózni a kecses madarakat. A közösségi oldalakon olvasható információk szerint közülük minden évben elhullik néhány. A mostani eset azonban megdöbbentette a helyieket.

Amint arról a portál tájékoztatott: a szükséges állategészségügyi eljárások folyamatban vannak, annak lezártáig nem tudják, mi történhetett.  Közölték, hogy január 2-án kiemelték a Sárospatak melletti Berek-holtágból az elpusztult hattyúkat. A munkát a horgászvíz kezelője, a Bodrog Menti Sporthorgász Egyesület vezetői, tagjai végezték el.

Fotó: Sóstói András

Vannak még tünetei a betegségnek 

Gulyás Péter, az egyesület elnöke hírportálunk kérdésére válaszolva elmondta: összesen húsz hattyútetemet emeltek ki a holtágból, de az élő madarak jelentős részén is betegség tünetei látszanak. A horgászegyesület elnöke elmondta azt is: őket a szakhatóság szakemberei, valamint Aros János, a város polgármestere kérték fel a feladat elvégzésére.

Átadták a szakhatóságnak 

Az elpusztult hattyúkat az önkormányzati tulajdonú Sárospataki Kommunális Szervezet munkatársai szállították el a helyszínről, két tetemet pedig vizsgálat céljából átadtak a szakhatóságnak.  

A horgászegyesület tagjai tovább figyelik a helyszínt. Ha újabb elhullott állatot találnak, azokat ugyancsak kiemelik és értesítik az illetékeseket. Gulyás Péter hozzáfűzte: bár a csónakjaikat a téli időszakban nem hagyják a vízben, most egyet mégis újból vízre tettek, hogy kéznél legyen a megfigyeléshez és – amennyiben szükséges – a beavatkozáshoz.

Ne menjen senki arra! 

Aros János a közösségi oldalán azt közölte: a szükséges állategészségügyi eljárások folyamatban vannak, annak lezártáig nem tudják, mi történhetett. Egyben arra kérte a sárospatakiakat, hogy ne látogassák az érintett területet. 

agrotrend.hu / Magyar Nemzet

Tovább olvasom

Támogatók

 
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Szakmai partner
Nyakas Farm
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés