Hírek

Kuvaszok segítik a polgárőrök munkáját

Fel kell hívni a figyelmet a kuvaszokra, ismertté kell tenni őket, mert azt szeretnénk, ha minél többen magyar kutyafajtát választanának, mikor házi kedvencet szeretnének maguknak – jelentett ki V. Németh Zsolt, magyar életmód és nemzeti értékeink védelméért felelős miniszterelnöki biztos az Országos Polgárőr Szövetség részére felajánlott három kuvasz kölyök átadásakor Dunakeszin.

A miniszterelnöki biztos elmondta, az agrártárca célja az, hogy ezek a kutyafajták szeretettek, kedveltek legyenek. A program rávilágít arra, hogy ennek a gyönyörű megjelenésű, méltóságot sugárzó kiállású kutyafajtának régi funkcióját, az őrző-védő tevékenységét a 21. századi körülmények között is kiválóan lehet használni.

 
Fotó: AM / Pelsőczy Csaba

V. Németh Zsolt felhívta a figyelmet arra, hogy az Agrármisztérium 2 millió forinttal járult hozzá a kutyák megvásárláshoz és kiképzéséhez. Kitért arra is, hogy a tárca több ponton is kapcsolódik ehhez az ágazathoz. Mint tenyésztési hatóság, védelmezi a programokat, jóváhagyja a fajtagondozó tenyésztők programját, emellett a Génmegőrzési Stratégia végrehajtásáért is felelős. A harmadik kapcsolódás pedig a hungarikumok ügye.  Mikor magyar nemzeti értékekről beszélünk, akkor nemcsak a fizikai tárgyakra gondolunk, hanem a magyar életmód védelme iránt érzett felelősségre is. Azt szeretnénk, hogy a magyar életmódhoz való ragaszkodásunk az életünk részévé válna. Mind ételek tekintetében, mind viseletben, vagy jelen esetben, a magyar kutyafajtákban – tette hozzá.


Fotó: AM / Pelsőczy Csaba

agrotrend.hu / AM Sajtóiroda

Tovább olvasom

Támogatók

 
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Szakmai partner
Nyakas Farm
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés