Hírek

KSH: márciusban 3,7 százalékkal nőttek a fogyasztói árak

Márciusban a fogyasztói árak átlagosan 3,7 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál. Egy hónap alatt átlagosan 0,7 százalékkal nőttek az árak – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Az elemzők 3,8 százalékos márciusi inflációra számítottak. Az elmúlt egy évben a szeszes italok, dohányáruk és az üzemanyagok ára jelentősen emelkedett – írja cikkében a Store Insider.

A járműüzemanyagok ára 6,6 százalékkal lett magasabb, mint februárban volt és 17,7 százalékkal emelkedett tavaly március óta. A dohányáruk 17,5 százalékkal drágultak egy év alatt és 2,1 százalékkal márciusban. A szeszesitalok ára átlagosan 2,5 százalékkal emelkedett, így a szeszes italok és dohányáruk együttesen 10,3 százalékos növekedést mutattak.

Az élelmiszerek ára 2,7 százalékkal, ezen belül az étolajé 21,3, a liszté 8,2, a cukoré 7,6, a rizsé 6,8, a munkahelyi étkezésé 6,6, a tojásé 6,4 százalékkal emelkedett. A friss gyümölcsök ára 12,3 százalékkal volt magasabb, mint egy éve a zöldségek ára viszont csekély mértékben, 0,6 százalékkal csökkent.  A sertéshús ára 7,8, a sajté 1,9 százalékkal csökkent.

Fotó: 123rf

A tartós fogyasztási cikkekért 3,6 százalékkal kellett többet fizetni, mint egy éve. Ezen belül az új személygépkocsik 11,4 százalékkal kerültek többe, a szobabútorok 5,4 százalékkal.

A szolgáltatások drágulása a februári 3,1 százalékosról 3,7 százalékosra gyorsult, amiben egyaránt szerepel a külföldi üdülések költségeinek 11,1 százalékos emelkedése és az autópályadíj, gépjárműkölcsönzés, parkolás tarifáinak együttesen 21,0 százalékos csökkenése nyilván az ingyenes parkolás miatt. A postai szolgáltatások tarifái 7,0 százalékkal magasabbak a tavaly márciusinál, a telefon és internet viszont 2,2 százalékkal olcsóbb lett.

agrotrend.hu / Store Insider

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Az Év Agrárembere támogatók

 
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Szakmai partner
Nyakas Farm
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
 
Hirdetés

Facebook

Hirdetés