Hírek

Idén is számíthatnak támogatásra a hazai gazdák – heti hírösszefoglaló

Lezárult a téli élelmiszerlánc-ellenőrzés. A lápi póc lett az Év Hala. A magyar agrártámogatások kiszámíthatóak maradnak. Ünnepelnek a gazdák. Heti hírösszefoglaló.

Időszakos leállás a Nébih szakrendszereiben – A Nébih felhívja ügyfelei figyelmét, hogy 2023. január 6-a 20 órától 7-e 20 óráig több szakrendszer átmenetileg nem lesz elérhető. Az időszakos leállásra több, az új típusú agrár- és vidékfejlesztési támogatási rendszer működtetését és a támogatások kifizetését támogató informatikai fejlesztés élesítése miatt kerül sor. Fenti időszakban nem lesznek elérhetők a Nébih által üzemeltetett ügyfél felületek, valamint a kapcsolódó szolgáltatások.

Telelő récék tömegei a Kis-Sárréten – A Körös-Maros Nemzeti Park Kis-Sárrét részterületén található hazánk egyik legfontosabb vízimadár-vonuló és telelőterülete. Köszönhető ez a kiterjedt vizes élőhelyeknek, elsősorban a Biharugrai- és Begécsi-halastavaknak és a környező mocsaraknak, valamint vizes élőhely-rekonsrukcióknak.

A nagyszénási világvadász Károlyi Lajos Érdemérmet kapott – Hidvégi Béla vadász, üzletember, a keszthelyi Vadászati Múzeum alapítója. Nagyszénáson született. 2017-ben lett szülőfalujának a díszpolgára, ennek alkalmával nyílt meg állandó kiállítása a Nagyszénási Kulturális Központban. Alapítványának oldalán számolt be arról, hogy 2022 végén vehette át a gróf Károlyi Lajos Érdemérmet.

Nehéz helyzetbe kerültek a nyúltartók – A járványhelyzet és a háborús konfliktus jelentősen csökkentette a nyúlhús iránti keresletet. Az eddig jellemzően a nyúlágazat által felhasznált melléktermékekre manapság más ágazatok is igényt tartanak, és zárt tartás lévén az energiaárak sokat rontottak a jövedelmezőségen. Az átvételi árak emelkedtek, de közel sem úgy, ahogyan az önköltség, így jelenleg veszteséges a termelés. Sokan csökkentették a kibocsátásukat és több telep is abbahagyhatja a termelést.

Újra benyújtható a Védett őshonos és veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták genetikai állományának in situ megőrzése jogcímre a támogatási kérelem – A védett őshonos és veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták genetikai állományának in situ megőrzése.

Drága hobbi a vadászat: mélyen a zsebébe nyúlhat idén, aki kipróbálná – A vadgazdálkodás szerves része a vadászat, a hobbivadászaton túl nagyon fontos szerepet töltenek be a vadászok a szektor egyensúlyának a fenntartásában, a dúvadak okozta mezőgazdasági kárenyhítésben is, de feladatuk az inváziós állatfajok terjeszkedésének a megakadályozása, ahogy a járványok megfékezése is. Mekkora a vadászat költsége 2023-ban?

Nehéz szezonban tesztelték az öko búzákat – Második alkalommal tesztelte az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet, a Vetőmag Szö-vetség és a NÉBIH az öko őszi búzákat. A fajtakísérlet eredménye fontos információkat ad a hazánkban egyre nagyobb területen megvalósuló ökológiai gazdálkodás számára.

Ezek a téli élelmiszerlánc-ellenőrzés tanulságai – Több mint 1800 ellenőrzés, 12,2 millió Ft bírság és 51,6 tonna forgalomból kivont élelmiszer a fő mérlege az idei téli élelmiszerlánc-ellenőrzésnek.

A lápi póc lett az Év Hala – A halfajta mindössze 8-10 centiméterre nő, jellegzetessége a sötéten foltozott barna szín, az oldalán húzódó rézvörös csík, a hosszú hátúszó és a lekerekített farokúszó. Mivel fokozottan védett, eszmei értéke 250 ezer forint példányonként.

Elérhetőek a 2022. évi Gazdálkodási Napló „web-GN” és a nitrát adatszolgáltatás nyomtatványai – A 2022. évi Gazdálkodási Napló „web-GN”, valamint a nitrát adatlap elektronikus beküldéséhez szükséges nyomtatványok a Nébih honlapján elérhetőek.

2022-ben soha nem látott mértékű természetvédelmi fejlesztések valósultak meg hazánkban – Az Agrárminisztérium a nemzeti park igazgatóságok munkája révén eddig példátlan mértékben valósított meg természetvédelmi célú fejlesztéseket, hiszen több mint 41 milliárd forintot fordított erre a célra a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program, valamint a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program keretében.

Fokozódó piaci elvárások – óvatosak a magyar gazdák – Szélsőséges időjárás, gyorsan változó fogyasztói szokások és gazdasági környezet, többször megújuló és kiterjesztett ársapkák, valamint a 2023-tól életbe lépő közös agrárpolitika zöldítési feltételei – ezekkel a kihívásokkal kell szembenéznie a mezőgazdaságnak.

Ünnepelnek a gazdák– 2023. január 28-án, második alkalommal rendezik meg a Magyar Gazdák Bálját, ezúttal a Vajdahunyad-várban, a Mezőgazdasági Múzeumban ünnepel a szakma. Mátrai Zoltán ötletgazda, az Agrotrend Cégcsoport vezetője az első gazdabál sikerét látva ez alkalommal még látványosabb és hangulatosabb eseményre invitálja a gazdatársadalmat.

Csak az agrárcégek kezdik optimistán 2023-at – Negatív hangulatban vágnak neki 2023-nak a cégek, habár az előző negyedévi visszaesés nem folytatódott: K&H kkv bizalmi index.

Nagy István: idén is támogatjuk a magyar gazdákat (videó) – A magyar gazdák támogatásai idén is biztosítottak. Alapjaiban újulhat meg a magyar agrárium: minden eddiginél nagyobb támogatás jut a magyar vidék számára – olvashatjuk Nagy István közösségi oldalán.

A magyar agrártámogatások a jövőben is kiszámíthatóak lesznek – A magyar agrártámogatások a jövőben is kiszámíthatóak lesznek, és támaszt nyújtanak a gazdáknak a nehezebb gazdasági körülmények között is – mondta közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter.

A friss halhúsra is pályázható a kiváló minőségű élelmiszer védjegy – Újabb élelmiszer előtt nyílt meg a KMÉ-védjegy pályázati lehetőség. Mostantól már a friss halhúsra – élő halra vagy friss és előkészített halászati termékekre – is benyújtható a kérelem.

agrotrend.hu

 

Tovább olvasom

Támogatók

 
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Szakmai partner
Nyakas Farm
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés