Hírek

Green For Me – kerti ágyás tervező, online megoldás

Készítse el álmai veteményesét – innen ered a Green For Me koncepciója. A portál egy egyedi és időtakarékos megoldás akkor, ha valaki szeretné megvalósítani a saját álmaiban elképzelt kertet.

A portál egy online kert tervező, ahol a kerti adottságaink megadása mellett, egy általunk elképzelt kert valósulhat meg.


fotó: pixabay

A portál alapítója, Nathalie Odermann nyilatkozata alapján, a világhálón áramló, felhalmozódó információ áradatban szeretnének egy kis „rendet teremteni”, iránymutatást adni. Amikor ő saját maga tervezte a kertjét, hiányzott az inspiráció, majd a Pinteresten landolt, képeket nézegetve.

Hosszas kutakodás után jutott végül el az elhatározásig, hogy erre a nehézségre egy jól átgondolt portál adhat megoldás, két éves munka után, a portál jelenleg már használható állapotban van.

"A fogyasztók pontos tájékoztatása céljából létrehoztunk egy ágyás-tervezőt, illetve folyamatos tájékoztatást nyújtunk az aktuális teendőkről, e-mailben, SMS-ben."

Az ágyás-tervező használatakor először meg kell adnunk, hogy milyen típusú ágyást képzeltünk el. Három verzió közül választhatunk, ’Back to nature’(vissza a természethez), ’Blütenträume’ (virágzó álom) és választhatjuk a ’Keep it simple’ (csak egyszerűen) típusú ágyásokat. A konfigurátor segítségével egy dinamikus naptárt láthatunk, amely bemutatja a különböző dísznövény fajok fejlődését, virágok színét és minden egyéb hasznos információt.

A tervezés villámgyorsan lebonyolítható, még a profi kertészek számára is hasznos lehet, így érdemes azt kipróbálni. A portál német nyelven elérhető: www.greenforme.de oldalon.

agrotrend.hu / Benedek Borbála

Tovább olvasom

Támogatók

 
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Szakmai partner
Nyakas Farm
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés