Hírek

Egyeztetés a hazai mezőgépgyártók és forgalmazók sikeréért

A sikeres hazai agrárium kulcsa a modernizáció, amely nemcsak gazdasági, hanem környezeti és társadalmi szempontból is elengedhetetlen – mondta Juhász Anikó, az Agrárminisztérium agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára a hazai mezőgazdasági gépgyártók és forgalmazók érdekvédelmi szervezeteinek képviselővel folytatott egyeztetésen.

Juhász Anikó a tanácskozáson kifejtette, hogy az elmúlt évek válságai rávilágítottak a modernizáció elkerülhetetlenségére, ennek támogatása pedig jelentősen segítheti a magyar mezőgépipar külpiaci terjeszkedését, népszerűsítését. Ez a folyamat a szakpolitika és a célok kijelölése mellett az érdekvédelmi szervezetek és a tagok támogatásával segíthető – tette hozzá.


Fotó: Agrárminisztérium

Ökrös Oszkár az Agrárminisztérium nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára azokról a nemzetközi folyamatokról és irányokról beszélt, amelyek a mezőgazdasági gépesítést és modernizációit jellemzik. Előadásában nemzetközi példákat említett, valamint ismertette, hogy egyes országok milyen gépekre, technológiára, vagy éppen együttműködésre lennének nyitottak. Beszámolt arról is, hogy a magyar mezőgépgyártó cégeknek milyen lehetőségeik vannak a nemzetközi piacra lépésben, valamint, hogy milyen megjelenési alkalmak vannak a külpiacokon, amelyeket a hazai cégek ki tudnának használni.

A rendezvényen részt vett a Mezőgépgyártók Országos Szövetsége (MEGOSZ), a Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetsége (MEGFOSZ), valamint az agrárgazdasági attasék, akik online formában követhették élőben az eseményt. Dr. Fenyvesi László, a MEGOSZ főtitkára bemutatta a szervezet tevékenységét, tagságát, illetve a tagok körében végzett külkereskedelmi igényfelmérés eredményeit, majd Dr. Medina Viktor, a MEGFOSZ igazgatója tájékoztatott a forgalmazókat tömörítő egyesület céljairól, tevékenységeiről, illetve a lehetséges együttműködési lehetőségekről.

Az egyeztetésen a jelenlévők megállapodtak a közös munka folytatásáról annak érdekében, hogy a hazai mezőgépgyártók és forgalmazók minél sikeresebben jelenhessenek meg a nemzetközi piacokon.

agrotrend.hu / AM Sajtóiroda

Tovább olvasom

Támogatók

 
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Szakmai partner
Nyakas Farm
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés