Hírek

Bulgária tiltaná a zöldség-gyümölcs importját

Egy bolgár miniszter rendelettervezetet dolgozott ki és nyújtott be, mely a helyi élelmiszer-előállítókat támogatja az által, hogy a kiskereskedőket kötelezi arra, a kínálatukban szereplő élelmiszerek ötven százalékának hazai termelőtől vagy előállítótól kell származnia. Nem sokkal ez után egy kormánytag a zöldségek és gyümölcsök importjának tiltását javasolta.

A bolgár miniszterelnök-helyettes és egyben honvédelmi miniszter, Krasimir Karakchanov javaslata szerint meg kellene tiltani azoknak a zöldségeknek és gyümölcsöknek a behozatalát, melyet a bolgár termelők helyben is megtermelnek. A politikus szerint az intézkedés része lehetne a koronavírus kitörésére és annak az ország élelmiszeriparára gyakorolt negatív hatásaira adott válaszreakciónak – írja a FruitVeb.

fotó: pxfuel.com

Jordániából származó import paradicsomot eszünk. Ez nem helyes, és nem is ösztönzi a bolgár gazdálkodókat” – mondta Karakchanov a NOVA hírügynökségnek. A javaslat szerint a helyben is megtermelt zöldségek és gyümölcsök betakarításának időszakában, amíg a helyi ellátás biztosított, az ilyen termékek importját megtiltanák.

Karakchanov a Bolgár Nemzeti Mozgalom (IMRO) párt vezetője, mely a Boyko Borisov miniszterelnök vezette kormányzó GERB párt koalíciós partnere. Az IMRO politikai szövetségesével, a Nemzeti Front Bulgária Megmentéséért párttal közösen 16 képviselőjük ül a Bolgár Nemezetgyűlésben, mely az ország egykamarás parlamentje.

A kezdeményezés az IMRO politikai próbálkozásának is, mellyel a nacionalista érzelmű szavazókat igyekszik megszólítani, miután a mezőgazdasági miniszter Desislava Taneva, a GERB politikusa benyújtotta azt a rendelettervezetet, mely kötelezné a kereskedőket arra, hogy a hús és húskészítmények, tej és tejtermékek, tojás, zöldségek és gyümölcsök, gyümölcslevek és dzsemek esetében a kínálatukban szereplő termékek több, mint ötven százaléka helyi előállítású legyen.

A rendelet értelmében a kereskedők kötelesek lennének a fent nevezett termékkörökbe tartozó termékeket országon belülről, a székhelytől számított 200 km-es körzetből beszerezni. Amennyiben a kormány a rendeletet elfogadja, úgy az 2020. év végéig lesz hatályban.

(Megjegyzés: az Európai Unió tagállamai csatlakozásuk pillanatában deklarálták, hogy elfogadják az Európai Unió működésére vonatkozó szabályokat köztük az áruk szabad áramlásával kapcsolatosakat is (EUMSZ – Az Európai Unió működéséről szóló szerződés II. cím) – H.I.)

agrotrend.hu / FruitVeb

Tovább olvasom

Támogatók

 
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Szakmai partner
Nyakas Farm
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés