Hírek

A Magyar Vöröskereszt 34 tonna adományt gyűjtött

A Magyar Vöröskereszt két decemberi hétvégén összesen 34 tonna adományt gyűjtött az Auchan áruházakban.

December első hétvégéjén 15, az aranyhétvégén 19 tonna tartós élelmiszert, tisztító és tisztasági szereket, higiénés termékeket, édességet és játékot ajánlottak fel a vásárlók a rászorulóknak – közölte a Magyar Vöröskereszt csütörtökön az MTI-vel.

fotó: pxhere.com

Az első hétvége adományai már célba értek, a második hétvégi felajánlásokat pedig szortírozás után már útnak indították a karitatív szervezet szociális szakemberei, hogy azok is karácsony előtt megérkezzenek oda, ahol nagy segítséget jelentenek nemcsak az ünnepi időszakban, hanem a mindennapokban is.

Az ország 24 Auchan áruházában zajló gyűjtést hat nap alatt csaknem ezer fős, munkatársakból és önkéntesekből álló vöröskeresztes csapat valósította meg 4200 órányi munkával.

A 34 tonnányi adományból szociális szakemberek állítottak össze a szükségleteknek megfelelő csomagokat, amelyek eljuttatását az országos hálózattal rendelkező karitatív szervezet azonnal megkezdte. Az elosztás a megyei szervezeteken keresztül zajlik, akiknek helyben pontos ismeretük van róla, hogy hol van a legnagyobb szükség a segítségre. A cél az, hogy az aranyvasárnapig összegyűlt felajánlások még karácsony előtt célba érjenek.

"Az összesített adataink alapján elmondható, hogy a legtöbb adomány a maglódi és a csömöri áruházban gyűlt össze. Ezzel a mennyiséggel nagyjából 9700 rászoruló embernek és családnak tudunk segíteni nemcsak az ünnepek alatt, hanem tovább is, a hétköznapokban" – idézi a közlemény Waller-Fekete Judit, a Magyar Vöröskereszt szociális szakmai vezetője szavait.

agrotrend.hu / MTI

Tovább olvasom

Támogatók

 
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Szakmai partner
Nyakas Farm
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés