Hírek

A magyar gazdák újra adómentesen állíthatnak elő pálinkát

Adóügyi könnyebbség az otthonra vágyó családoknak és tehercsökkentés a kisebb cégeknek – a pénzügyminiszter helyettese szerint ezek a legfontosabb pontjai 2021 adóügyi változtatásainak. Tállai András külön kiemelte, hogy sikert hozott a pálinka-szabadságharc, így a magyar gazdák újra adómentesen állíthatnak elő otthon vagy a bérfőzdében párlatot a saját gyümölcsükből. Az államtitkár hozzátette: a kormány akkor is folytatja az adócsökkentést, ha az ellenzéknek ez kifejezett kínt okoz.

Ha új év, akkor új adószabályok – az évtizedes tapasztalatokon nyugvó állítás 2021-ben is igaz. – Nemcsak a szabályok változásához szokhattak hozzá az adófizetők, de az utóbbi években ahhoz is, hogy a módosulások kedvezőbb feltételeket teremtenek – mondta a Magyar Nemzetnek a pénzügyminiszter helyettese, amikor arra kértük, mutassa be a fontosabb adóújításokat. 

fotó: pxhere.com

– Nem volt ez mindig így – tette hozzá Tállai András államtitkár, majd úgy fogalmazott: a Gyurcsány–Bajnai-kormányok idején rendre csak adóemeléseket, megszorításokat hoztak a változtatások.

– Ehhez képest január 1-jén 22 százalékponttal, öt százalékra csökkent az újlakás-értékesítések áfája – kezdte a sort az államtitkár. Úgy vélte, szintén az otthonra vágyó családok helyzetén könnyíthet, hogy a lakásvásárlás – a 2020. december 31. után kötött adásvételi szerződéseknél – mentes lett a vissz­terhes vagyonszerzési illeték alól, ha a vevő családi otthonteremtési kedvezményt használ fel. A mentesség a kedvezmény összegétől és a lakás forgalmi értékétől függetlenül igénybe vehető, és jár új és használt ingatlan megvásárlásakor is. A magánszemélyeknek kedvez az is, hogy könnyebb lesz az esetleges adótartozások rendezése: az érintettek évente egyszer, az eddigi félmillió helyett egymillió forintig igényelhetik a 12 havi automatikus részletfizetési lehetőséget.

A kisvállalkozások szempontjából a legfontosabb a helyi iparűzési adó átalakítása. Eszerint a felére csökken a helyi teher maximális mértéke, vagyis legfeljebb egy százalék iparűzési adóval számolhatnak 2021-ben az egyéni vállalkozók, az egyéb vállalkozó magánszemélyek, így az őstermelők is, és azok a kisebb cégek, amelyeknek összes foglalkoztatotti létszáma 250 főnél kevesebb és az árbevétele vagy a mérlegfőösszege legfeljebb négymilliárd forint.

fotó: pixabay.com

– Az adókönnyítés mintegy nyolcszázezer vállalkozást hoz kedvezőbb helyzetbe. Ezért is különösen érdekes, hogy a baloldal minden erejével támadja az intézkedést. A jelek szerint elviselhetetlen kínt jelent nekik, ha nincs megszorítás – fogalmazott a miniszterhelyettes.

A kisebb vállalkozásokat érdekelheti az a változtatás is, amely nyomán 12-ről 11 százalékra csökkent a kisvállalati adó, vagyis a kiva mértéke, bevételi értékhatára pedig a jelenlegi egyről hárommilliárd forintra, a kilépési háromról hatmilliárd forintra nőtt. Az év elejével átalakultak a másik kisvállalkozásoknak szóló adó, a kata szabályai is. Ezentúl a kisadózó vállalkozások tételes adójánál negyvenszázalékos extra adó terheli a katás vállalkozásokat alkalmazó cégeket, ha a megbízások összértéke egy éven belül meghaladja a hárommillió forintot. – Az új teher kizárólag a kifizetések hárommillió forint feletti része után alkalmazandó, s nem a katásnak kell megfizetnie – húzta alá az államtitkár. Hozzátette azt is: a módosítás az igazságosságot növeli, ráadásul az a katások nyolcvan százalékát nem is érinti, vagyis több mint 340 ezer vállalkozás pontosan ugyanúgy adózik majd, mint korábban.

A jövedéki adóról ritkán esik szó, most azonban két ok miatt is szóba hozta Tállai András. – Teljes sikerrel zárult a magyar pálinka-szabadságharc, az év első napjától nem kell adót fizetni, ha a magánszemélyek akár otthon, akár bérfőzdében főzik, főzetik ki cefréjüket. A menetesség 86 liter párlatig él – hívta fel a figyelmet az államtitkár. Hozzátette: a pálinkafőzés évszázados magyar hagyomány, ilyen értelemben az ország hétköznapjainak szerves része.

– A mostani időszak éppen arra mutat rá, hogy a léte is veszélybe kerül annak, aki feladja régi szokásait, identitását – fogalmazott az adóügyektől távolabb nézve a miniszterhelyettes.

Tállai András végezetül a dohánytermékek jövedéki adójára tért ki, hiszen e teher, szerinte, éppen az unió nyomása miatt nő. A január 1-jei emelést áprilisban újabb követi majd, így a jelenlegi 1400 forintról akár 1600 forintig is felszökhet egy doboz cigaretta átlagára.

agrotrend.hu / Magyar Nemzet

Tovább olvasom

Támogatók

 
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Szakmai partner
Nyakas Farm
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés