Hírek

A francia pékek szerint elszállhat a bagett és más pékáru ára

Hetek óta látványosan nő a franciák ikonikus kenyerének, a bagettnek az ára, és nagyon úgy tűnik, hogy a folyamatnak még nincs vége.

Év eleje óta a liszt húsz-harminc százalékkal, az élesztő pedig 25 százalékkal drágult, ráadásul az áram- és az energiaárak is az egekben vannak, hívta fel a figyelmet a V4NA megkeresésére a Francia Pékségek és Péksütemények Országos Szövetsége (CNBPF) – írja a Magyar Nemzet. Dominique Anract, a szövetség elnöke szerint a helyzetet egy időzített bombához lehet leginkább hasonlítani, mert a nyersanyagok további drágulása várható, ami az év végére komoly problémákat jelenthet. 

Anract még augusztus elején úgy nyilatkozott, hogy év eleje óta már több mint húsz százalékkal drágult a kenyér. Jean-Yves Boullier, a 2021-ben a Párizs környéki Ile-de-France régió legjobbjának választott pékmestere elmondta a France Info nevű lapnak, hogy mindent megtesznek a vevők terheinek enyhítése érdekében, még a haszonkulcsukat is csökkentették.

Fotó: Europress

A V4NA megkeresésére a CNBPF megerősítette, hogy a franciák által gyakran fogyasztott bagett ára az ukrán háború, a szélsőséges időjárás és az infláció miatt folyamatosan növekszik. Hozzátették, hogy az Insee francia közvélemény-kutató adatai szerint a drágulás bár egy év alatt igen jelentős volt, de további áremelkedés is várható.

Dominique Anract kiemelte, hogy mindez a drágulás nem arányos az ágazatban dolgozókra nehezedő terhekkel. Egyes péksütemények esetében, ahol például vajat is kell használni, még ennél is jelentősebb az áremelkedés, mivel a vaj ára hetven százalékkal emelkedett, és a franciák vízkeresztkor fogyasztott lepényéhez szükséges mandula és cukor is jelentősen megdrágult.

A szakember szerint olyan, eddig nem tapasztalt áremelkedésekről van szó, amelyek közül nem tudnak a pékek mindent áthárítani a vásárlókra. Különösen a gabona és a tej drágulása okoz gondot a szakma dolgozóinak, de leginkább az elszállt energiaárak miatt aggódnak.

A CNBPF elnöke a V4NA kérdésére megerősítette, hogy az orosz–ukrán háború kitörése és a búza, valamint a repce árában bekövetkező árrobbanás ezelőtt nem látott helyzetet teremtett, a búza tonnája ugyanis 180-ról 430 euróra ugrott. Annak ellenére, hogy Franciaországban annyi búza terem, hogy az elegendő a belső felhasználásra, sőt még exportra is jut, az ország mégis ki van téve a búza világpiaci árnövekedésének és a hatásainak. 

agrotrend.hu / Magyar Nemzet

Tovább olvasom

Támogatók

 
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Szakmai partner
Nyakas Farm
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés