Hírek

A bezárástól menekült meg a Gyöngyösi Állatkert

Néhány napja már a végleges bezárás fenyegette a Gyöngyösi Állatkertet, de gyerekeknek és szüleiknek hála, megmenekült. Még egy helyi óvodás csoport is örökbefogadott egy állatot, hogy ezzel is segítsen az állatkert megmaradásában.

Hosszú idő után úgy tűnik, végre fellélegezhet a gyöngyösi állatkert alapítója és igazgatója, Barcai Henrietta. Pár nappal ezelőtt még veszélyben volt az állatok ellátása és a dolgozók munkahelye a járványhelyzet miatt, november óta ugyanis nem nyithattak ki, s emiatt nincs semmi bevételük, ami fedezné a kiadásaikat – írja a heol.hu.

fotó: pixabay.com

– Pár napja még nagyon el voltunk keseredve, de az állatkertünkről megjelent híreknek köszönhetően olyan sokan siettek a segítségünkre, hogy most már látjuk a fényt az alagút végén! – nyilatkozta a Ripostnak bizakodón az igazgató.

– Volt látogatóink és leendő látogatók, iskolák, vállalkozók, cégek siettek a segítségünkre. Egy óvodás csoport is örökbefogadott egy állatot. Példátlan az összefogás, amiben részünk van. Megmentett minket az emberek szeretete és ez fantasztikusan jó érzés! Nem is tudok róla elérzékenyülés nélkül beszélni – csuklott el Henrietta hangja.

Kiemelte: nem is gondolták, hogy az állataik és ők is ennyire fontosak másoknak, s hogy ennyien szeretik őket.

– Csodálatos érzés ezt megtapasztalni! Kaptunk egy nagy löketet az emberek biztatásával. Most már olyan érzésünk van, hogy nem csak az állatokért, de az emberekért is csináljuk. A támogatásoknak köszönhetően most legalább plusz egy hónapot nyertünk – lelkendezett Henrietta.

Mint megtudtuk: az állatkertnek hatalmas a rezsije. Mindent villannyal fűtenek, rengeteg a vízfogyasztás is és az állatorvosi költség. Nagymacskáik például most kapják meg a kombinált oltásukat. Emellett ott van a dolgozók bére, ami 2 millió forint körül van, és ehhez jön még az állatok élelmezésének ára.

– Mindezeket a járvány kitörése előtt teljesen önállóan meg tudtuk oldani. Apró lépésekben, de fejlődtünk is. A legjobb az lenne, ha kinyithatnánk, mert úgy fedezni tudnánk a kiadásainkat. Persze, megértjük, most súlyosbodott a járványhelyzet, és amíg ki nem nyithatunk, továbbra is támogatásra szorulunk. Ezért továbbra is hálásak vagyunk a Gyöngyösi Állatkertért Alapítványhoz érkező adományokért és aki segíteni szeretne, az adója 1 százalékát is felajánlhatja az állatkertnek – mondta Henrietta.

agrotrend.hu / heol.hu

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Szakmai partner
Nyakas Farm
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés