Gazdálkodás

Vizet a tájba! – A gazdákat vízvisszatartásra ösztönzik

Új korszak kezdődött a magyar vízügy történetében, elindult a Vizet a tájba program, amelynek fókuszában a vízkészletek védelme és a víz megtartása áll. Létrehoztak egy online felületet, ami azokat a gazdákat segíti, akik saját földjeiken szeretnének vizet visszatartani, hogy ezzel tegyenek a kiszáradás ellen.

“A magyar vízügy történetében lezárult egy időszak, és el kell indítani egy újat. A védművek mintegy 450 milliárd forintos fejlesztése lezárult, ezután már a felelős vízgazdálkodás, a vízkészletek védelme a legfőbb feladat. Eddig évszázadokon át év elején a víz leeresztése volt a feladat, most már a megtartása. Az új mottó: vizet a tájba!”

– mondta a V. Németh Zsolt az Energiaügyi Minisztérium államtitkára a nemrég felállított Vízgazdálkodási Tárcaközi Bizottság első ülése után.

Bejelentették a „Vizet a tájba” nevű programot, amelyhez létrehoztak egy online felületet.

Itt a földtulajdonosok önként jelentkezhetnek, ha szeretnék a saját földjeiket vízzel elárasztani, hogy ezzel ellensúlyozzák a kiszáradást.

A gazdák jelentkezése után az Országos Vízügyi Főigazgatóság szakemberei – egyeztetve az agráriummal és a természetvédelemmel – mérlegelik a vízvisszatartás lehetőségét, és ha adottak a feltételek, akkor meg is valósítják azt.

Nemrég egy rövidfilm is készült, Eltékozolt vizeink címmel, amely bemutatja a vízhiány okait és a lehetséges megoldásokról is beszél.

agrotrend.hu / Turista Magazin

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Az Év Agrárembere támogatók

 
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Szakmai partner
Nyakas Farm
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
 
Hirdetés

Facebook

Hirdetés