Gazdálkodás

Szántóföld

Nagy a baj a földeken

Kell a műtrágya mindennek, és lehet, hiába van kiszórva.

Kint áll a földeken a műtrágya, de ahhoz, hogy igazán hatékony legyen, be kéne mosódnia, amihez csapadék kellene, de az nincs, még a szerdai, helyenként nagyobb mennyiség sem segített érdemben – olvasható a vg.hu-n.

Fotó: Getty Images

Csősz Tibor, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) tanácsosa a portálnak elmondta, a kijuttatott, már drágított áron vásárolt műtrágya bemosódásához szükséges csapadék hiánya ahhoz vezet, hogy a kiszórt műtrágyát elfújja a szél.

A kukorica és a napraforgó számára még nagyobb jelentősége van az időjárásnak, mint a műtrágyának, ugyanakkor esetükben kérdéses lehet a szükséges mennyiség kijuttatása. Nagy István agrárminiszter csütörtökön egyeztetett a piaci szereplőkkel – köztük műtrágya-forgalmazókkal és -importőrökkel -, majd közölte: elegendő mennyiégben áll rendelkezésre az országban a tavaszi mezőgazdasági munkákhoz szükséges műtrágya.

Gabonatermelők beszámolói szerint az exportbejelentési kötelezettség bevezetése – ami papíron nem tiltja, viszont jelentősen fékezi a kivitelt – hatott a belpiaci árakra is: a gazdálkodók a portálnak arról beszéltek, hogy azóta például 20 ezer forinttal kevesebbet ajánlanak a kukorica tonnájáért, így az 115 ezer forint körül van most.

agrotrend.hu / Infostart

 

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Az Év Agrárembere támogatók

 
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Szakmai partner
Nyakas Farm
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
 
Hirdetés

Facebook

Hirdetés