Gazdálkodás

Szántóföld

Interjú Balogh Lászlóval a Bábolnai Gazdanapokon

Tóth Diána a Szeretem a mezőgazdaságot portál főszerkesztője kérdezte a Bábolnai Gazdanapokon a Lidea képviselőját Balogh Lászlót a cirok tulajdonságairól.

A Lidea cég a tavalyi évben két cég egyesülésével jött létre, mely által a korábbi Euralis genetikát is új köntösben tudják a gazdálkodók megvásárolni, illetve bővebb portfólióval jelentkeznek a magyar piacon. Országos lefedettséggel rendelkeznek, és az összes kereskedőcéggel kapcsolatban áll a Lidea.

Most először vagyunk a Bábolnai Gazdanapokon, cirokkal és kukoricával vagyunk jelen, mondta el Balogh László. A Lidea Európában és Magyarországon is piacvezető cirokban, övék a legnagyobb genetikai háttér, hazánkban körülbelül 70 %-os aránya van az Euralis, most már Lidea genetikának. A legtöbb termelő rendelkezik olyan területtel, ahol a cirkot el lehet vetni. Nagy előnye a kukoricával szemben, hogy jobban tűri az aszályt és a stressz. Öt anyaggal készültek a bemutatóra, hogy a termelőket személyre szabott ajánlattal tudják kiszolgálni. Balogh László a cég új anyagáról, az Armorikról is beszélt, amelynek az a különlegessége, hogy jóval korábban érik mint a nagy átlag és a sötétvörös színe miatt kifejezetten keresett.

Minden megyében elérhetőek a képviselőik, így sok helyen megismerhetnek a gazdálkodók a Lidea termékportfóliójával. Az eddigi tapasztalatai is jók, bár még sokan ismerkednek csak a cirokkal, de ahogy fogalmazott ők mindent megtesznek annak érdeklben, hogy tájékoztassák a termelőket a cirok előnyös tulajdonságairól.

Az interjú teljes terjedelmében megtekinthető az alábbi linkre kattintva.

agrotrend.hu

Tovább olvasom

Támogatók

 
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Szakmai partner
Nyakas Farm
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés