Gazdálkodás

Szántóföld

Eredményes a jégkármérséklő rendszer

A gazdákat évről évre próbára teszik az egyre intenzívebbé váló természeti kockázatok: az aszály, a belvíz, az árvíz, a tavaszi fagyok, vihar és jégverés. Magyarországon Európa egyik legfejlettebb, több pilléren nyugvó mezőgazdasági kockázatkezelési rendszerét működtetjük, közte a jégkármérséklő rendszert – mondta az Agrárminisztérium miniszterhelyettese a hétfői sajtótájékoztatón.

Farkas Sándor hangsúlyozta: a meteorológiai modellszámítások szerint a szélsőséges időjárási események további felszaporodása várható a jövőben, így az ezek elleni védekezés szerepe felértékelődik – írta az agrártárca. Az országos lefedettséget biztosító jégkármérséklő hálózat működéséhez szükséges forrásokat az Agrárminisztérium mintegy 1,5 milliárd forinttal támogatja a kárenyhítési alapból.

Hozzátette, hogy a jégkárelhárítás mellett a kockázatkezelésnek több pillére is van, ilyen az agrár-kárenyhítési rendszer, amelynek részeként 2020-ban 8743 termelő 18,6 milliárd forint kárenyhítési juttatásban részesült. További pillér a termelői öngondoskodás előmozdítása, valamint a krízisbiztosítás. A klímaváltozás által leginkább sújtott gazdasági terület a mezőgazdaság, amely elsődleges forrása a lakosság biztonságos és minőségi élelmiszer ellátásának – hangsúlyozta a miniszterhelyettes.

Fotó: Pelsőczy Csaba

Az idén a gazdák 39 ezer hektárra jelentettek jégkárt, míg az országos jégkármérséklő rendszer működése előtti évben ez 72 ezer hektár volt – jelentette ki Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke. Ismertette, 2018-ban 22,5 ezer, 2019-ben 37 ezer, 2020-ban pedig 32 ezer hektárt sújtott jégkár. A kármérséklő rendszernek köszönhetően a bejelentett mezőgazdasági károkon belül 8,5 százalékot tett ki a jégkár aránya, míg a védekezés előtti időszak utolsó három évében mintegy 37 százalékot ért el – mondta.

Győrffy Balázs emlékeztetett: a rendszer, amelynek kiépítését Nemzeti Agrárgazdasági Kamara vállalta magára, 2018. május 1-jén kezdte meg működését. A védekezési szezon április 15. és szeptember 30. között 169 napig tart, az idén 92 napon kellett riasztást kiadni.
Kiemelte: az idei év nagy kihívások elé állította a rendszert, zivatarok szempontjából is extrémnek számított. Három alkalommal, június 25-én, július 9-én és augusztus 8-án is olyan hidegfront vetett véget a hőhullámnak, ami jégesőt, zivatarokat, villámlást okozott. Jelenleg azonban nincs olyan technológia, ami teljes mértékben tudná garantálni az időjárási anomáliák kiküszöbölését, de a rendszer működtetésével kisebb jégszemcsék fognak esni, mint beavatkozás nélkül – hangsúlyozta. Elmondta: ez a védekezés Európában teljesen egyedülálló, hiszen csak Magyarországon működik olyan rendszer, ami az ország teljes területét képes védeni.

Az Agrotrend Csoport sajtótájékoztatón készített felvételét az alábbi linken tekinthetik meg:

https://www.facebook.com/watch/live/?ref=watch_permalink&v=328196068753385

agrotrend.hu / Agrárminisztérium

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Szakmai partner
Nyakas Farm
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés