Szántóföld

Öntözés nélkül már talán nincs is burgonyatermesztés

Magyarország csak nagyon kis mennyiségben önellátó burgonyából, a hazai fogyasztás nagy részét importból fedezzük. Az idei volt az első olyan év, amikor újburgonya Egyiptomból is érkezett, erre azelőtt nem volt példa. Ez sokat elárul a termesztés jelenlegi helyzetéről. Az Isterra Magyarország Kft. nem csak vetőburgonya gumót forgalmaz, hanem igyekszik a kutatás-fejlesztési tevékenységgel segíteni a külföldi szakembereknek abban, hogy a régió igényeinek leginkább megfelelő fajtákat tudjanak idehozni. Ennek részleteiről is kérdeztük Perczel Péter ügyvezető igazgatót.

Perczel Péter, az Isterra Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója

A szakember mindenek előtt azzal kezdte a beszélgetést, hogy Magyarország eltér a szomszéd országoktól abban, hogy nálunk a piros héjú burgonyát keresik a vásárlók elsősorban, de már növekszik a sárga héjú burgonya iránti érdeklődés, ami a szomszédos országokban a meghatározó. Ezek között kell megtalálni azt a fajtaösszetételt, ami mindenféle felhasználási típusra, igényre megfelelő és a legnagyobb termésátlagot biztosítja.

Az Isterra az első olyan vállalat volt Nyugat-Európában – azon belül is Franciaországban -, amely képes volt óriási erőforrások bevonásával elérni a végfelhasználóknál az adott fajta burgonya vásárlását. Ezt a nevet megtaníttatták a vásárlókkal és azóta is ennek megfelelően szerelik ki 1 és 5 kilogrammos csomagolásban. A vásárló kimondottan az adott fajtájú burgonyát keresi, ezért ha ebben lennének előrelépések, akkor ez is segíthetne a vásárlói tudatosságban és annak fejlesztésében, hogy ne higgyük azt, hogy egy piros héjú burgonya csak egyetlen felhasználási típusra jó, a sárga pedig egy másikra -hangoztatta Perczel Péter.

Ezek a fajták a színtől függetlenül nagyon sok felhasználási móddal rendelkeznek, de ehhez ismerni kell azt, hogy a fajta mire képes valójában. Ezért is támogatja a vállalat azokat az elképzeléseket, hogy „mondjuk meg a vásárlóknak, hogy milyen fajta burgonyát fogyasztanak és az milyen felhasználási típusra alkalmasak ezek”.

Magyarországon egyébként egyre nagyobb mennyiségben fogyasztunk burgonya chipset, de a burgonya nagy alapanyag felhasználója a keményítőipar, így ipari célokra is fel lehet használni. Sok nehézséget is le kell küzdenie ennek az ágazatnak, ugyanis csökkent a vetésterület, nem jó a fajtaválaszték, nem alkalmazkodnak a termesztők a környezeti változásokhoz.

A burgonya ugyanúgy szenved az időjárási körülmények változásától, mint az összes többi nagy szántóföldi kultúra, ezért a növekedés egyik gátja ez. Az öntözés fejlesztésével egyre több öntözhető terület állhat rendelkezésre, olyanok, ahol napjainkban a profi termelők dolgoznak. Náluk a nagy szárazság közepette 50-70 tonna hektáronkénti termés is elérhető öntözött körülmények között. Perczel Péter szerint ez az a szint, amelynél a burgonya termelhető és megtérülhet.

 

Agrotrend.hu/ Novenyvedoszer.hu

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Szakmai partner
Nyakas Farm
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés