Szántóföld

Búzából nem a rekordtermés, hanem a magas minőség számít idén

Országszerte emelkedett a kalászosok aránya a vetésterületben, viszont Dél- és Kelet-Magyarországon sokkal kevesebb kukoricát vetnek el idén. Ennek helyére értelemszerűen valamit terveznek a gazdálkodók, ezért elsősorban kalászosokban gondolkodnak, hiszen azok jobban ellenállnak az aszálynak, így a búza aránya ezen a területen jelentősen növekedett, viszont a Dunántúlon nem csökkent a kukorica vetésterülete.

Összességében így sem jó a helyzet a kukorica vetésterületével, ami a történelmi aszály előtt 1 millió hektár volt, idén pedig 600-700 ezer hektárra csökkent, ami országos viszonylatban nagyon alacsony. A kalászosok vetésterülete tehát emelkedik, ami nagyon fontos a nemesítőknek is és remélik, hogy a gazdálkodók jobban odafigyelnek a minőségre. Ebben bízik Cseuz László, a Szegedi Gabonakutató nemesítője is. Mint mondja, nem azoknak a fajtáknak a vetésterülete növekedett, amelyek a rekordtermésükkel tűnnek ki, ugyanis a búza átvételi ára még mindig igen alacsony. Inkább azokat a fajtákat keresik, amelyek magas fehérje-, és nedves sikértartalommal rendelkeznek, ezért a minőségi feltételekre koncentrálnak a gazdák.

Az is érdekesség ebben az évben, hogy a korábban legcsapadékosabb Nyugat- és Észak-Dunántúl volt az év elejétől kezdve a legszárazabb, ezért ha kapunk még esőt, akkor nem lesz probléma a fejlődéssel. A szakember azt is elmondta, hogy a betegségek is nyomokban fordulnak elő a fejlődési időszakban – ilyen a lisztharmat és a sárgarozsda.

-Fajtafüggő, hogy mi határozza meg a fejlődést, de amikor a bokrosodás fenolfázisán túl van a búza, akkor a fagy rosszul érintheti, mert ilyen időszakban a télálló képessége megszűnik és megindul a szárba menetel. A jelentős fagyok károkat okozhatnak, viszont az éjszakai és hajnali fagyok nem tesznek már kárt –összegezte Cseuz László.

A búza vetésterülete a nehézségekkel teli évek után sem változott és közel 1 millió hektáron várható idén, de nagy területen vetettek őszi árpát és durumbúzát is a gazdálkodók, ami szintén magasabb ár fekvésű terméknek számít, ezért annak az aránya is megnőtt.

Békésben és Csongrádban annyi csapadék hullott, hogy a hiány 50-60 milliméterre csökkent, azonban a legmélyebb talajrétegek még mindig nincsenek átázva, ezért esőre továbbra is szükség van. Jelentős a csapadékhiány, de a hét második felében sok esőt jeleznek előre. A búzát jól érintette a lassú felmelegedés és volt ideje a bokrosodásra, a tavaszi csapadék felfrissítette még azokat az állományokat is, amelyeket a szárazság miatt későn lehetett csak elvetni és nagyon fejletlenek voltak. Ezek is behozták a lemaradást.

agrotrend.hu / novenyvedoszer.hu
Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Az Év Agrárembere támogatók

 
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Szakmai partner
Nyakas Farm
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
 
Hirdetés

Facebook

Hirdetés