Szántóföld

Apró élőlények fontos szerepet tölthetnek be a mezőgazdaságban

A HUN-REN Agrártudományi Kutatóközpont (HUN-REN ATK) Talajtani Intézetének kutatói egy eddig keveset vizsgált, de annál fontosabb szereplőt azonosítottak a szántóföldeken.

Az Actinedida atkák, amelyek rendkívül apró méretűek, gyakran alig észlelhetők még sztereómikroszkóppal is, ezért kevesen foglalkoznak a kutatásukkal. Ennek ellenére jelentős szerepet játszhatnak a talajlakó gomba- és törmelékevő mikroízeltlábúak között, különösen a szántóföldeken, ahol akár a legnépesebb csoportokat is alkothatják, írják a kutatók a Springer Nature-ben megjelent cikkben.

Forrás: hun-ren.hu

Magyarországi vizsgálatok (Martonvásár, Őrbottyán, Nagyhörcsök) során megfigyelték, hogy az Actinedida atkák bizonyos csoportjai ismétlődő szezonális mintázatokat követnek: például az Endeostigmata csoport nyáron, míg a Heterostigmata csoport ősszel fordul elő nagyobb egyedszámban, függetlenül a talajtípustól és a növényborítástól. A kutatások szerint ezek a változások összefüggésben lehetnek a talaj nedvességtartalmával és nitrogéntartalmával. Bár ezen apró élőlények ökológiája nagyrészt ismeretlen, az eredmények alapján indokolt lenne nagyobb figyelmet fordítani a tanulmányozásukra.

agrotrend.hu / HUN-REN

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Az Év Agrárembere támogatók

 
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Szakmai partner
Nyakas Farm
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
 
Hirdetés

Facebook

Hirdetés