Gazdálkodás

Nem csak a fertőzött telepek vannak bajban! A teljes hazai állattartás a csőd felé táncol!

Miközben az elmúlt hetekben a hatóságok, a szakpolitika és a közvélemény
egyaránt a járvány elleni védekezéssel foglalkoztak, a hazai álltartók
jelentékeny hányada kilátástalan helyzetbe került. A járvány miatt életbe
léptetett exportkorlátozások, a mostanra két megyényi területet érintő szállítási
és vágási korlátozások, valamint a nemzetgazdasági miniszter élelmiszertermelőket ellehetetlenítő politikája súlyos, esetenként pótolhatatlan

veszteségeket okoz az ágazat szereplői számára – jelentette ki Koncz Máté, a
Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének (MOSZ)
elnöke.

Malacka, Emlős, Faj, Fauna, Állatok

forrás: pixabay

A korlátozások miatt az elmúlt hetekben közel 100.000 egészséges, mégis
eladhatatlan sertés ragadt bent és halmozódott fel a telepeken. Ez a szám
ráadásul heti kb. 10.000 darabbal növekszik. A szarvasmarha telepek vágásra
szánt állatai ugyancsak nem jutnak el a vágóhidakra. Lassan az állatok
elhelyezése is lehetetlenné válik, a gondozásuk, takarmányozásuk pedig
horribilis költség az állattartóknak.

Az első járványkitörés óta közel 30 ország léptetett életbe beviteli
korlátozásokat a magyar állati termékekkel szemben. Ezek többsége valamilyen
formában jelenleg is érvényben van, ellehetetlenítve, de legalábbis erősen
korlátozva a magyar áruk exportját. Az intézkedések miatt nagy mennyiségű
tejtermék, hús, és élő állat külpiaci értékesítése hiúsul meg, így a ’túltartás’ a
járványkitörésektől távol dolgozó gazdákat is sújtja. Az élelmiszer feldolgozó
vállalatok is elhelyezési problémákkal küzdenek, ennek nyomán egyre
vontatottabb az alapanyagot jelentő tej és vágósertés átvétele. A probléma
lassan az egész országban kezelhetetlenné válik.

Az április 17-én bejelentett újabb járványkitörés tovább súlyosbítja a helyzetet.
Az 5. megbetegedés végképp elbizonytalanítja a külpiaci partnereinket, így a
hatósági export korlátozások esetleges feloldását követően is bizonytalanná
válik a hazai élelmiszerek külpiaci értékesítésének újraindulása. A legfontosabb
feladat a kapcsolatfelvétel, és a magyar élelmiszerek külföldi fogyasztóinak
megnyugtatása, a bizalom visszaszerzése lenne, azonban jelenleg sajnos nem
látszanak az erre irányuló törekvések.

Tovább súlyosbítja a helyzetet a Nemzetgazdasági Minisztérium termelő
ellenes, az élelmiszer termékpályákat destabilizáló politikája.
A minisztérium egyes élelmiszerek árának szalmaláng életű csökkentéséért
hajlandó veszteségbe hajszolni a teljes élelmiszer termékpályát, rengeteg vidéki
gazdaságot és több tízezer vidéki munkahelyet veszélyeztetve ezzel.
A vidéki gazdaság egészét megrengető csődhullám veszélyével a Kormány
egyelőre nem hajlandó szembenézni. A MOSZ, mint felelős szakmai
érdekképviselet visszautasítja Nagy Márton miniszter azon állításait, miszerint
a gazdálkodók, az élelmiszergyártók és a kereskedők nyerészkedése miatt
drágulnak az élelmiszerek. A termelők egy része épp a veszteségeit próbálja
minimalizálni és a túléléséért küzd.

Az érdekképviselet arra kéri Nagy István agrárminisztert, hogy álljon ki a magyar
gazdálkodók mellett, lépjen fel az árlenyomó, gazdaellenes törekvésekkel
szemben, és segítse az ezek miatt kilátástalan helyzetbe kerül állattartókat.
Amennyiben nem kapnak érdemi és azonnali kormányzati segítséget, a vidéki
gazdaság és a falusi foglalkoztatás alapját jelentő termelő vállalkozások
roppanhatnak meg. Ennek beláthatatlan következményei lennének a hátrányos
helyzetű térségekben.

A helyzet megoldásához, az – állami intézkedéseken túl – a hazai fogyasztókra
is szükség van! A boltok polcaira kerülő magyar sertéshúsok fogyasztása teljes
mértékben biztonságos, a legszigorúbb előírásoknak is megfelelnek.
Kérjük támogassák ebben a rendkívül nehéz helyzetben a hazai termelőket
azzal, hogy magyar sertéshúst és magyar sertéshúsból készült termékeket
fogyasztanak.

 

Agrotrend.hu/ MOSZ

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés