Kertészet

Megjelent a kertészeti üzemek megújítását támogató pályázati felhívás

Az Agrárminisztérium 50 milliárd forint keretösszeggel hirdette meg a kertészeti üzemek megújítását célzó pályázatát – közölte Nagy István tárcavezető. A kevés adminisztrációs teherrel járó, egyszerű módon igényelhető támogatást biztosító felhívás a kisebb üzemmérettel rendelkező kertészetek technológiai megújulását segíti.

Az agrárminiszter arra emlékeztetett, hogy egy történelmi mértékű fejlesztési programon keresztül erősítik meg a hazai mezőgazdaságot és élelmiszeripart, a vidéki térségek gazdaságát, illetve közösségeit. Nagy István hangsúlyozta, ezekben a hetekben 600 milliárd forint értékben írnak ki új beruházási pályázatokat, a célzott támogatásoknak köszönhetően intenzív technológiai fejlődést és növekvő versenyképességet vár a teljes magyar agráriumban – írja az Agrárminisztérium.

fotó: wikimedia

A tárcavezető arra hívta fel a figyelmet, hogy a kertészeti üzemek fejlesztését célzó pályázat keretében a beruházások költségeinek felét fedező, vissza nem térítendő támogatás maximális mértéke 25 millió forint lehet. A felhívásnak köszönhetően lehetőség van a kertészeti tevékenység végzéséhez szükséges eszközök, gépek beszerzésére. Ennek keretében többek között önjáró és vontatott betakarítógépek, talajművelő és egyéb munkagépek, pótkocsik vásárlása is lehetséges. A felhívás segítségével egy darab, legfeljebb 83 kW motorteljesítményű traktor is vásárolható, melynek kapcsán a támogatás mértéke legfeljebb 10 millió forint lehet – emelte ki a miniszter.

A felhívás alapján a támogatási kérelmek benyújtására a tervek szerint 2021. július 7-étől lesz lehetőség.

A felhívás részletei a www.palyazat.gov.hu oldalon ismerhetők meg.

agrotrend.hu / AM Sajtóiroda

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Az Év Agrárembere támogatók

 
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Szakmai partner
Nyakas Farm
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
 
Hirdetés

Facebook

Hirdetés