Kertészet

Magyar borok sikere Litvániában

Bikavér, leányka, Egri Csillag, Tokaji Aszú – a négy egyedi borfajtát is magába foglaló – a magyar borstílusokat jól reprezentáló 18 tételes kóstolósort mutattak be az Agrármarketing Centrum (AMC) által szervezett borpiaci üzletfejlesztési eseményen a közelmúltban Vilniusban.

Az AMC hazánk vilniusi nagykövetségével együttműködve valósította meg a külföldi márkaépítést támogató Hungarian Wine Business Program ötödik rendezvényét – írja az OTP Agrár. A szóban forgó bormustrán a tradicionális magyar fajtákból készült borokat kedvelték leginkább a borászati szakemberek, de a kóstolósor minden tételének akadtak rajongói – hívja fel a figyelmet az AMC összefoglalója.

Az utazási korlátozások miatt hibrid formában megvalósított rendezvényen a mesterkurzus résztvevői már személyesen is jelen lehettek, a magyar borászok képviselői pedig online mutatták be pincészetüket. A kóstolón Bükk, Eger, Pannonhalma, Sopron, Szekszárd, Tokaj és Villány borai mutatkoztak be a litván importőröknek, disztribútoroknak, sommelier-knek és szakújságíróknak. A szakmai közönség 18 boron keresztül szerezhetett személyes betekintést a magyar borvidékek változatos kínálatába.

„A litván piac nyitott az újdonságokra, Magyarország pedig sok egyedi, helyi szőlőfajtával és jó ár-értékarányú borokkal rendelkezik. Több magyar borvidéknek is nagyszerű természeti adottságai és komoly múltja van. Külföldi szemmel nézve emellett erősségének számítanak az olyan divatos szőlők is, mint a cabernet franc, de az ország nyertese lehet a szerte a világon hódító, pezsgő iránti kereslet növekedésének is, amely kapcsán Somló és Tokaj nevét is jegyezni kell” – mondta az eseményhez tartozó mesterkurzus egyik előadója, Arunas Starkus. A szakember, aki a Vyno ¾urnalas bormagazin főszerkesztője, a Litván Sommelier Iskola alapítója és több kiemelkedő boros rendezvény szervezője hozzátette: „Magyarország sok értékkel rendelkezik, személyesen és szakmailag is abban bízom, hogy az ország egyedi édes borainak értékére több litván sommelier is felfigyelt, és ennek eredményével majd a borlapokon találkozhatunk.”

A Hungarian Wine Business Program 2020 őszén indult, a világjárvány miatt online előadások, tárgyalások megszervezésével. Az eddigi tapasztalatok alapján Németországban, Csehországban, Finnországban és Oroszországban a résztvevők nem csak jelentős érdeklődést mutattak a magyar borok iránt, de közvetlen kapcsolat is alakult ki disztribútorok és borászatok között, sőt egy-egy nagyobb megrendelést is realizáltak már. Emellett Csehországban az első bemutató résztvevői már szervezik a következő, sommelier-knek szóló eseményt – tájékoztat az AMC közleménye.

agrotrend.hu / OTP Agrár

 

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Az Év Agrárembere támogatók

 
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Szakmai partner
Nyakas Farm
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
 
Hirdetés

Facebook

Hirdetés