Kertészet

NAK-FruitVeB: az átlagosnál kevesebb termésre számítanak a meggytermesztők

A szélsőséges tavaszi időjárás miatt az átlagosnál kisebb meggytermés várható, az alacsonyabb hozamok ugyanakkor nem csak a magyarországi ültetvényekre jellemzőek, ezért a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet (FruitVeB) várakozásai szerint a magyar meggy kedvező pozícióba kerülhet az európai piacon – összegezte véleményét pénteki elemzésében a két szakmai szervezet.

Az enyhe tél és a korai kitavaszodás miatt a szokásosnál három héttel hamarabb indult a vegetáció. A meggy virágzása március végére gyakorlatilag országszerte lezajlott. A március 19-20-án érkező fagyok még virágbimbós állapotban érték a meggyet, de jelentős károkat csak kevés ültetvényben okoztak, mégis kihatással lehettek a virágok termékenyülő képességére. Az április közepi lehűlési hullám során érkező éjszakai fagyok érdemi károkat okoztak a kisebb gyümölcsökben. Emiatt az átlagosnál kevesebb termés várható, ami nem csak a hazai, hanem részben az európai termesztőkörzetekre is igaz.

Forrás: Betakarított összes termés, tonna – MTI

A piaci szereplők várakozásai szerint idén 50-57 ezer tonna közötti meggytermés várható. Ez gyakorlatilag megegyezik az előző évi szintén gyenge szinttel. Az ország észak-keleti régiójában, ahol a meggytermő terület mintegy fele található, egyértelműen gyengébb a termés, ami elsősorban az április 19-21-ei fagyoknak tudható be. Az ország többi régiójában (például Dunántúl, Pest, Bács-Kiskun) nagyságrendileg a tavalyihoz hasonló termés várható.

A meggytermés jelentős részét a konzervipar hasznosítja, a hűtő- és konzervipari szezon a szokásosnál korábban, már június elején megkezdődött. A meggy rázása a Dél-Dunántúlon és Bács-Kiskunban indult, a korai kezdet miatt idén korábban is zárul a szezon.

A NAK és FruitVeB arra is kitér, hogy a hazai meggy jelentős része exportpiacokra kerül. A kivitel 25 százaléka friss meggy, 70 százaléka befőtt, 5 százaléka fagyasztott. Az exportlehetőségeket és a felvásárlási árakat pozitívan befolyásolhatja, hogy idén Lengyelországban is alacsonyabb terméssel számolnak. Az alapanyaghiány különösen a lengyel hűtőipart érinti, tekintettel arra, hogy egész Európában kimerültek a fagyasztott meggy készletek. A fő exportpiacnak számító Lengyelország és Németország mellett a magyar meggy iránt intenzívebb érdeklődés várható a cseh, a szlovák és a holland piacról is – vélekedtek a szakmai szervezetek.

agrotrend.hu / MTI

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Szakmai partner
Nyakas Farm
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés