Gazdálkodás

Kertészet

Magyarok menthetik meg a ciprusféléket a pusztító kártevőtől

A ciprusfélék talán legpusztítóbb, hazánkban is megtalálható kártevője, a borókaszú ellen magyar kutatók dolgoztak ki egy vegyszer nélküli, hatékony védekezési módszert.A HUN-REN ATK szakemberei az elismert Journal of Applied Entomology folyóiratban publikálták a kutatás eredményeit.

A borókaszú nevű invazív faj Európa-szerte, így hazánkban is egyre elterjedtebb, és a ciprusfélék egyik legnagyobb ellenségének számít, így tömeges szaporodása jelentős gazdasági kárral jár.

A növényállomány megóvására eddig a rendszeres permetezés volt az egyetlen megoldás, ez viszont rendkívül megterhelő a környezet számára, a magas költségekről nem is beszélve. Egy magyar kutatócsoportnak most viszont sikerült azonosítania a kártevő aggregációs feromonjának két komponensét, ezzel pedig megnyitották az utat egy új, teljesen biológiai alapú védekezési módszer kidolgozása felé.

A kutatók a borókaszúnőstények közép- és utóbeléből kinyert mintákat elemezték, majd a csápjukon aktív komponenseket is beazonosították. Mindkét vizsgálati módszer eredményeit faiskolákban végzett kísérletekkel is megerősítették, így sikeresen behatárolták a kérdéses komponensek viselkedésre gyakorolt hatását.

A kutatás áttörésnek számít, hiszen eddig teljesen ismeretlen volt a rovarcsoport kémiai ökológiája – az eredmények pedig elősegíthetik a ciprusfélék gazdaságosabb és környezetbarátabb termesztését.

agrotrend.hu/https://haszon.hu/haszonagrar

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Az Év Agrárembere támogatók

 
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Szakmai partner
Nyakas Farm
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
 
Hirdetés

Facebook

Hirdetés