Kertészet

Kaporból nincs hiány

Egy hete arról írtunk a piaci körképünkben, hogy végérvényesen eljött a lecsófőzés és a csemegekukorica főzésének időszaka. – írja a duol.hu.

Most pedig arról számolhatunk be, hogy végérvényesen itt az ideje az uborka kovászolásának. (Igaz, hetekkel ezelőtt már témánk volt a „kovi ubi”.) Most azonban itt a meleg nyár, a piac tele van uborkával, és ami a legfontosabb , kaporral. Miért említjük kiemelten a kaprot?

Ez elmúlt hetekben elterjedt a hír, hogy hiány cikk a kapor, mert kevés termett belőle.

Forrás: pxhere.com

Lehet, hogy így van, lehet, hogy nem, de az tény: a dunaújvárosi zöldség és gyümölcspiac szinte minden olyan  standján kaphattunk kaprot, ahol kovászolni való uborkát árultak. Ugyanis a kovászos uborka alap hozzávalói, az uborka, a kovászos kenyér, a kapor,  és a sós meleg víz.

Térjünk ki a legfontosabbra, az árakra. Az uborka kilóját már  450 forintért is megvásárolhattuk, viszont 850 forintért is kaphattunk.  De nagyrészt 500-600 forint között mozogtak az árak. A kapor csokorja pedig 100 és 300 forint között volt, de inkább a háromszázhoz tartott,  mint a százhoz.

A kovászos uborka készítésére ezúttal nem térünk ki, viszont a múltjáról szólunk néhány szót. A foodandwine.hu írása szerint kovászos uborkát állítólag már i.e. 2000 körül készítettek a Közel-Keleten.

A savanyúságokról egyébként a Bibliában is néhányszor említés történik.

Az is kijelenthető, hogy kovászos uborka története régóta kötődik a magyar konyhához. A kovászos uborka esetében  felmerül két kérdés: miért kell  levágni a végét, és miért kell hosszában behasítani? Az uborka végeiben raktározódnak leginkább a pektin-struktúrára ható, az uborka puhulásáért felelős enzimek. És a kovászos úgy jó, ha roppanós. Az uborka behasításával több cukormolekula jut a kovászoló folyadékba, abból pedig több tejsav képződhet, ezért (is) érdemes megtenni. A tejsav nem csak az uborka ízére hat, hanem nagyon jót tesz az emésztőrendszerünknek.

agrotrend.hu / duol.hu

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
Szakmai partner
Nyakas Farm
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés