Kertészet

Ezek jelenleg a legégetőbb növényvédelmi teendők gyümölcsösben

Az almásokon most már egyértelműen látható a tavaszi fagyok hatásaA pontos terméskiesés 1-2 hét múlva határozható meg, ugyanis várható a terméskezdemények egy részének lehullása.

Emellett a most nyíló sarjúvirágok korábbi évekhez viszonyított magasabb aránya is jellemző, ami javíthatja a termésátlagot. A varasodás fertőzési nyomása erősödik, megjelentek az első tünetek. A meggy esetében a virágfertőző monília fertőzési időszaka befejeződött, de az antraknózis elleni védekezés a csapadékos időjárás miatt indokolt. Az őszibarackfák többségén kialakult már a tafrina tünete. A hőmérséklet emelkedésével várhatóan már nem tudja az újonnan nővő leveleket megfertőzni a gomba, így a további kezelés nem indokolt.

Méh, Almavirág, Virágok, Rovar, Repülő

Forrás: pixabay

Az alma jelenleg sziromhullás, terméskötődés állapotában van. A betegségek tekintetében a varasodás és a lisztharmat tünetei fokozódnak. A tűzelhalás nem okozott jelentős gondot. Azonban a május első napjaiban várható csapadékos meleg időjárás a még nyitva levő kései virágok könnyű fertőződésének kedvezhet. A varasodást elindító aszkospórák szóródása 2025.03.23-án kezdődött el. A csapadék mennyisége, illetve a levélfelületi nedvesség április közepén a fertőzéshez optimális feltételeket biztosított. Várhatóan ezen időszak alatt a kórokozó be tudott jutni a növényszövetekbe. A fertőzések tünetei az idősebb leveleken, csészeleveleken, a száron vagy a gyümölcskezdemény alsó részein jelenhetnek meg. Csapadék hiányában a magas éjszakai és hajnali páratartalom is elégséges lehetett a betegség kialakulásához. A jelenlegi hűvös, csapadékos idő fokozza a kórokozó fertőzését (1. ábra). A védekezéseket minden esetben a prevencióra (megelőzésre) alapozzuk. A permetezések időzítésekor javasoljuk, legalább az előző kezelést követő 7. napon ismételjék meg a felszívódó (pl.: ciprodinil, difenokonazol, ditianon) és a kontakt (pl.: kaptán, réz-hidroxid) hatásmechanizmusú készítmények kombinációjával.

Helyszín/dátum Aszkospórák megjelenése Varasodás fertőzési időpontok Környezeti tényezők A fertőzés mértéke
Ajak 2025.03.23. 2025.04.23-30. nem volt fertőzési nyomás nem történt fertőzés
Apagy 2025.03.23. 2025.04.25. 4 óra levélfelületi nedvesség gyenge fertőzés
Buj 2025.03.23. 2025.04.25. 17 óra levélfelületi nedvesség erős fertőzés
Kótaj 2025.03.23. 2025.04.23-30. nem volt fertőzési nyomás nem történt fertőzés
Csenger 2025.03.23. 2025.04.23-30.

 

04.27-e kivételével napi 10-15 óra hosszan levélfelületi nedvesség erős fertőzés
Lónya 2025.03.23. 2025.04.26. 18 óra levélfelületi nedvesség erős fertőzés
Mátészalka 2025.03.23. 2025.04.26. 17 óra levélfelületi nedvesség erős fertőzés
Nyíracsád 2025.03.23. 2025.04.23. 4 óra levélfelületi nedvesség gyenge fertőzés
Nyírbátor 2025.03.23. 2025.04.23-30. nem volt fertőzési nyomás nem történt fertőzés
Nyíregyháza 2025.03.23. 2025.04.25.

 

9 óra levélfelületi nedvesség közepes fertőzés
Tarpa 2025.03.23. 2025.04.23-30. nem volt fertőzési nyomás nem történt fertőzés
Tuzsér 2025.03.23. 2025.04.23-30. nem volt fertőzési nyomás nem történt fertőzés
Ököritófülpös 2025.03.23. 2025.04.24-26 és 04.29 napi 4-5 óra levélfelületi nedvesség gyenge fertőzés

1. ábra: Almafa varasodás-fertőzés 2025.04.23. és 04.30. között

A lisztharmat szekunder tünetei is jelen vannak, vagyis az új levelek kanalasodása és a penészgyep megjelenése is megfigyelhető. A védekezés hangsúlya sokszor a varasodás irányába tolódik el, ezért javasoljuk, hogy a gombaölő szerek kiválasztásakor olyan hatóanyagot (pl.: fluxapyroxad, penkonazol, tebukonazol) válasszanak, amelyek mindkét kórokozó ellen hatékonyak. A varasodás kezelésére leggyakrabban alkalmazott difenokonazol hatóanyag kombinációs partner nélkül nem elég a lisztharmat-fertőzés kezeléséhez. A kén tartalmú készítményeket is eredményesen használhatjuk lisztharmat ellen.

Az almamoly rajzása elindult, de a párzáshoz szükséges hőoptimumot a faj április első felében nem érte el. Ez azt jelenti, hogy az ültetvényekben jelenlevő almamolyok nem voltak aktívak. A rajzás kezdéséhez – az úgynevezett biofix időpont megállapításához – szükséges, hogy a molyok egymás utáni napokban megjelenjenek a csapdákban (konzekvens fogás). Tekintettel arra, hogy az almamoly csapdák 2025.04.22. és 04.29-e között már rendszeresen fogtak molyokat, 04.28-án és 04.29-én már a párzáshoz szükséges hőmérséklet is adott volt, így a rajzás kezdetét az idei évben április 28-ra tehetjük. Egyes településeken pár nap eltérés természetesen lehetséges. A hőösszegek számításának a kezdetét helyenként változóan 2025.04.25 és 04.29-e közti időpontokra tehetjük. A meteorológiai előrejelzések szerint valószínűleg a következő napokban már a rajzás is erősödni fog. A célzott, tojások és fiatal lárvák elleni kezeléseket hamarosan el kell végezni. A lárvakeléshez, azaz az első kezelésekhez szükséges hőösszeg elérése 2025.05.05. és 05.09. közé tehető, ekkor javasoljuk a védekezések elkezdését (2. ábra).

Település/dátum 2025.04.25. 2025.04.26. 2025.04.27. 2025.04.28. 2025.04.29.
Buj 15°C 13°C 14°C 14°C 17°C
Nyíregyháza 17°C 13°C 14°C 14°C 16°C
Ajak 15°C 13°C 14°C 12°C 9°C
Nyíracsád 16°C 14°C 14°C 11°C 12°C
Apagy 17°C 15°C 16°C 17°C 20°C

2. ábra: Almamoly szaporodásához szükséges alkonyati (20:00-kor) mért hőmérséklet 2025

A levéltetvek áttelelő egyedei (ősanyák) már előfordulhatnak a kinyílt rügyekben. A levélkezdemények védelmében a szívogatást már elkezdték. Telepeket még nem képeztek, de a levéltetveket jelző hangyák már jelen vannak a fákon. A hőmérséklet emelkedésével az első telepek is lassan ki fognak alakulni. A gyökérnyaki szinten áttelelt vértetű egyedek most vándorolnak fel a lombkoronába és kezdik el a telepek képzését. Az ellenük való védekezés nehéz, a vattaszerű telepek védelme alatt a kártevő gyorsan fel tud szaporodni. A friss hajtásokon megjelenő vértetű ellen a felszívódó rovarölő szerek használatát javasoljuk.

A meggy jelenleg meggymag méretű gyümölcs állapotában van. A virágzás már befejeződött, ezzel a virágfertőző monília terjedése is megállt, további védekezés már nem indokolt. A meggy antraknózis ellen meg kell kezdeni a védekezést. A kezeléseket a kötődést követően csapadékos időjárás esetén folyamatosan, megelőző jelleggel javasoljuk elvégezni, hogy megakadályozzuk a gomba növénybe való bejutását.

Az őszibarack termésnövekedés állapotában van. A tafrina tünetei nagyon erősen mutatkoznak. Vannak ültetvények, ahol csaknem az összes levél fodros, hólyagos. Annak ellenére, hogy a betegség tünetei ilyen erősek további védekezésre már nincs szükség, a meleg időjárás miatt a fertőzés megállt. A héten a hőmérséklet kissé csökkenni fog, de ez már nem lesz olyan jelentős, hogy a tafrina kiújuljon. Újabb védekezésre nincs szükség.

 

Agrotrend.hu/ NAK

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés