Állattenyésztés

Gazdálkodás

Több mint ötszörösére nőtt az állattartó telepek fejlesztésére kiírt pályázat összege

Az állattartó telepek korszerűsítésére kiírt pályázatok keretösszegét megötszörözte a kormány, így az érintettek 50 milliárd forint helyett 260 milliárd forintot kaphatnak – jelentette be péntek Nagy István agrárminiszter Hajdúnánás-Kendereskertben, ahol a megye 51 nyertes gazdálkodójának átadta a támogatási szerződéseket.

Nagy István hangsúlyozta , hogy a támogatások megemelése meghatározó lesz a megújuló magyar agrárium jövője szempontjából – írja az agrártárca. Mint fogalmazott, "nehéz időszakon vagyunk túl, az afrikai sertéspestis és a madárinfluenza is sújtotta a Covid mellett a gazdaságot, ám az agrár- és élelmiszergazdaság nem állt le".

Fotó: Pelsőczy Csaba

November, december volt a pályázat beadási időszaka,  és a magyar gazdák bizakodással döntöttek arról, hogyan fejlesszék az ágazatot, amely immár stratégiai ágazattá vált – jelentette ki. Nagy István kiemelte, háromszor annyi lesz az agrárium támogatása, mint az elmúlt hét évben. A technológiai fejlesztésekre odaítélt támogatás 50 százalékos intenzitású lesz. A szaktárca vezetője bejelentette, Hajdú-Bihar megyében 51 kedvezményezettnek 20 milliárd forint támogatást ítéltek meg, baromfi-, sertés- és szarvasmarha telephelyek fejlesztésére.

Fotó: Pelsőczy Csaba

Tiba István (Fidesz-KDNP), a térség országgyűlési képviselője felszólalásában kiemelte, a támogatási szerződések átadási rendezvénysorozatának első állomása a pénteki, melynek különös üzenete van: Hajdú-Bihar megye kimagaslóan teljesít országos összehasonlításban az agrárium területén. Az ötszörösére emelt támogatás pedig a vidéki Magyarország erősödését szolgálja.

agrotrend.hu / Agrárminisztérium

 

 

Tovább olvasom

Támogatók

 
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Szakmai partner
Nyakas Farm
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés