Állattenyésztés
Rusvai Miklós: a madárinfluenza visszatérhet tavasszal a vonuló madarak miatt
Mexikóban először mutatták ki a madárinfluenza betegséget emberen, Európában is sok esetet regisztráltak, de szerencsére Magyarországon emberi fertőzés és haláleset nem történt – mondta az InfoRádióban Rusvai Miklós. Az vírusszakértő szerint a madárvonulások miatt a következő hónapokban több telepen is felbukkanhat a H5N1 betegség.

Forrás: pixabay.com
„Ez az első hivatalosan felismert és elismert eset Mexikóban, lehet, hogy volt már korábban is, de akkor azt nem vizsgálták ki” – mondta az InfoRádióban Rusvai Miklós virológus, hozzátéve, hogy egy haláleset alaposabb kivizsgálásokat igényel. A vírusszakértő kiemelte: nem számít újdonságnak, hogy embereken is kimutatható a H5N1 típusú madárinfluenza, az utóbbi húsz évben legalább ezer haláleset történt világszerte számos országban, ugyanakkor Magyarországon még nem fordult elő.
Az Egyesült Államokban is az idén detektálták az első halálesetet, és ott már több mint hetven regisztrált, hatóság által elismert emberi megbetegedés történt, de a professzor szerint nagy valószínűséggel többen fertőződtek meg. Az Egyesült Államokban komoly problémát okoz a madárinfluenza, ott már tojáshiány is kialakult a baromfiállományok kiirtása és zárlat alá helyezése miatt. Rusvai Mikós szerint nem meglepő, hogy átterjedt Mexikóra is a járvány.
Emberről emberre nem terjed
Rusvai Miklós felhívta a figyelmet, hogy a H5N1-től az emberek nem fertőződnek meg könnyen. „Ez a vírus még nem igazán alkalmazkodott az emberi szervezethez, és az emberi sejteknek a felszíni receptoraihoz, ezért nem tud könnyen fertőzést előidézni, ezt az is bizonyítja, hogy emberről emberre nem terjed” – mutatott rá. Példaként elmondta, hogy a mexikói kislány környezetében több mint negyven kontaktszemélyt ellenőriztek, és senkinél sem volt kimutatható a fertőzés. A virológus megemlítette azt is, hogy a szakemberek egyelőre nem tudják biztosan, hogyan került a gyerek közvetlen kontaktusba madarakkal, hiszen a családtagjai nem voltak fertőzöttek.
Európában is sok fertőzés történt. Rusvai Miklós biztos abban, hogy már idén is igazoltak emberi fertőzést is a kontinensen, a madárállományok fertőződése pedig rendszeres.
A madárinfluenza általában a madárvonuláshoz kötődik – hívta fel a figyelmet a vírusszakértő hozzátéve, hogy 2025 rendkívüli évnek számít, mivel számos vízimadár áttelelt, és elsősorban ezek a madarak a H5N1 hordozói. „Januárban, februárban és március elején is voltak esetek, ezért várhatóan a híradásokban többször szerepel majd, hogy magyarországi baromfitelepeket fel kellett számolni, mert madárinfluenzával fertőződtek, hiszen a madárvonulás valójában még zajlik” – hangsúlyozta a virológus.
agrotrend.hu / Infostart