Állattenyésztés

Gazdálkodás

Rendkívüli támogatást kapnak a sertéstartók

Az Agrárminisztérium 4 milliárd forint összegű rendkívüli támogatást biztosít a sertéskoca tartók számára – jelentette be Nagy István tárcavezető.

 

A miniszter arra emlékeztetett, hogy a takarmány- és energiaköltségek drasztikus megemelkedése, az afrikai sertéspestis terjedése, valamint a kínai piac beszűkülése miatti rendkívül alacsony felvásárlási árak történelmi mértékű, uniós szintű válsághelyzetet idéztek elő. A nehéz helyzetben az ágazat túlélése érdekében az Agrárminisztérium 4 milliárd forint keretösszeggel egy új támogatási programot hirdet meg a gazdálkodóknak.

Ennek keretében – előzetes kalkulációk alapján – kocánként 20.000 forint egyszeri támogatást kaphatnak a koronavírus-járványhoz kapcsolódóan alkalmazható átmeneti támogatásokra vonatkozó uniós előírások lehetőségeit felhasználva a sertéstartók – hangsúlyozta Nagy István. Hozzátette, az új támogatási konstrukció és az ahhoz kapcsolódó miniszteri rendelet kidolgozása soron kívül megkezdődött.

Fotó: wikimedia

A tárcavezető arról is beszélt, hogy a brüsszeli segítség hiányában a magyar kormány a számára rendelkezésre álló összes eszközzel eddig is minden lehetséges lépést megtett a sertéstartók helyzetének javítására. A miniszter az intézkedések közül kiemelte a  hatékonyságot növelő telepi beruházások és fejlesztések támogatását, a tisztán nemzeti forrásból finanszírozott állatjóléti támogatások forráskeretének tavalyi megemelését, a hitelekhez nyújtott 100%-os kamattámogatást és a krízisbiztosítási rendszer bevezetését is.

Mindezek mellett további segítséget jelent az ágazat szereplői számára a sertéshús-fogyasztás ösztönzése, a pultokban a sertéshús származási helyének zászlócskával történő jelölése a magyar hús megkülönböztethetősége érdekében vagy éppen az import hízóalapanyag és sertéshús kiemelt ellenőrzése is – sorolta Nagy István. A tárcavezető kiemelte, az agrártárca minden rendelkezésére álló eszközt használni fog annak érdekében, hogy a hazai hústermelés több mint harmadát adó magyar sertéstartókat megsegítse. 

agrotrend.hu / Agrárminisztérium

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Az Év Agrárembere támogatók

 
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Szakmai partner
Nyakas Farm
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
 
Hirdetés

Facebook

Hirdetés