Állattenyésztés

Nagy István: állategészségügyi operatív törzset hoz létre a kormány

A kormány állategészségügyi operatív törzset hoz létre, amely összehangolja a ragadós száj- és körömfájás elleni védekezésben résztvevő hatóságok, védelmi és biztonsági szervezetek munkáját – jelentette be az agrárminiszter közösségi oldalán pénteken.

Nagy István videóbejegyzésében elmondta: a törzs szombaton is ülésezik, és dönt a további szükséges intézkedésekről.

A tárcavezető hangsúlyozta, hogy folyamatosan dolgoznak a járvány elleni védekezésben az állategészségügyi hatóságok és a védekezést segítő rendvédelmi dolgozók, az egész országban vizsgálják az állattartó telepeket, a fogékony állatokat és a betegség terjedését.

Mivel ez egy valóban rendkívül ragadós vírus, szorosan együttműködünk a szomszédos országokkal és nemzetközi állategészségügyi szervezetekkel is – hangoztatta a miniszter.

Nagy István kitért arra, hogy a fertőzésben továbbra is négy szarvasmarhatelep érintett, újabb fertőzött állatokat és telepeket mostanáig nem azonosított a hatóság.

“Teljes figyelmünkkel és erőnkkel azon vagyunk, hogy megállítsuk a vírus terjedését. Mivel egy olyan vírusról van szó, ami nagyon könnyen, akár a széllel is terjed, ez nem könnyű feladat”

– fogalmazott.

A fertőzött telepeket lezárták, kényszervágásokat hajtottak és hajtanak végre, a kijelölt zónákban szigorú hatósági intézkedések vannak érvényben – ismertette.

Fertőtlenítő kapukat állítottak fel, vakcinázzák az állatokat, döntöttek a közelgő állatvásárok és állatkiállítások törléséről.

Győr-Moson-Sopron vármegyéből, valamint Komárom-Esztergom vármegye komáromi, tatai és esztergomi járásából az állatok kizárólag azonnali vágásra szállíthatók ki a belföldi kijelölt vágóhidakra, megtiltják a külföldről érkező és oda tartó, fogékony állatok átszállítását Győr-Moson-Sopron vármegyén, illetve Komárom-Esztergom három érintett járásán

– sorolta az intézkedéseket a miniszter.

Nagy István megerősítette: a kormány elkötelezett a kárt szenvedett gazdák megsegítésében, mindent megtesznek a járványt megfékezése és a károk csökkentése érdekében.

“Ehhez azonban minden állattartó és állampolgár felelős együttműködésre van szükség, működjünk együtt e nagy baj megelőzésében”

– hangoztatta az agrárminiszter.

agrotrend.hu / MTI

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Az Év Agrárembere támogatók

 
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Szakmai partner
Nyakas Farm
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
 
Hirdetés

Facebook

Hirdetés