Állattenyésztés

Nagy István: a Magyarországon forgalomba kerülő állati eredetű élelmiszerek biztonságosak

A Magyarországon forgalomba kerülő állati eredetű élelmiszerek teljesen biztonságosak és azok is maradnak a szigorú járványvédelmi intézkedéseknek köszönhetően – mondta az agrárminiszter a Facebook oldalára feltöltött videójában vasárnap.

Nagy István közölte, a haszonállatoknál a madárinfluenza, az afrikai sertéspestis, a kiskérődzők pestise és most a ragadós száj- és körömfájás vírusa okoz nagyon komoly veszélyeket és gazdasági károkat.

Jelezte ugyanakkor, hogy az elmúlt években tudatosan segítették az állattartókat a járványok és az állatbetegségek megelőzésében.

Az eddigi intézkedések között említette, hogy évi 12 milliárd forintot fordítanak például a szarvasmarha, a sertés, a baromfi vagy a kiskérődzők esetében a mintavétel, a laboratóriumi diagnosztikai vizsgálatok a gyógykezelés vagy az immunizálás költségeinek támogatására.

Kiemelte, hogy a vidékfejlesztési programban 2336 állattartótelep épült vagy újult meg, a pályázati felhívások pedig magukban foglalták az állathigiéniai technológiai fejlesztéseket is.

Hozzátette, a technológiai megoldások kiterjednek a fertőző betegségek behurcolási kockázatának, illetve telepen belüli terjedésének csökkentésére.

Nagy István rámutatott, az afrikai sertéspestis kapcsán jól látszik, hogy a szervezett, összefogott fellépés milyen eredményeket képes elérni, “hiszen mind a mai napig sikerült megvédeni a házisertés állományt a betegségtől”.

“Mindezt úgy tudjuk felmutatni, hogy az elmúlt három év során hazánk tiltakozásának ellenére is az állategészségügyi intézkedések uniós támogatási aránya több mint 50 százalékkal csökkent”

– jelentette ki a miniszter.

Kitért arra is, hogy a tavaly kiírt, állattartó telepek fejlesztéséhez kapcsolódó pályázatoknál kiemelt figyelmet fordítottak a járványvédelmi beruházások támogatására. Ennek köszönhetően mintegy 1400 beruházás valósulhat meg.

“Ne feledjük, a járványvédelmi intézkedések keretei között az állatok leölése, az állati tetemek ártalmatlanítása, a szükséges berendezések, a fertőzött anyagok megsemmisítése és a fertőtlenítés költségeit a magyar költségvetés biztosítja”

– mondta el Nagy István a közösségi oldalra feltöltött videójában.

agrotrend.hu / MTI

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Szakmai partner
Nyakas Farm
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés