Szlovákiának nemrég a száj- és körömfájással kellett megküzdenie, a betegség következtében a tejelő teheneinek nagyjából 7 százalékát veszítette el az ország. Most egy másik veszélyes betegség is lecsapott Dél-Szlovákiában: az afrikai sertéspestis.
Veronika Daničová, a szlovák földművelési és vidékfejlesztési minisztérium szóvivője közölte, hogy május 2-án a zólyomi Nemzeti Referencialaboratórium megerősítette a betegség első 2025-ös felbukkanását házi sertések között egy alsószemerédi gazdaságban.

Forrás: pixabay.com
A telepen levő mintegy 18 ezer hízót el kell pusztítani. Az előírásoknak megfelelően tetemégetőbe kerülnek az elpusztított állatok.
Az Állami Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Felügyelet és a lévai regionális felügyelet óvintézkedéseket rendelt el a fertőzés továbbterjedésének megakadályozása érdekében. A sertéstelep 3 kilométeres körzetében védőövezetet jelölt ki, 10 kilométeres körzetében pedig megfigyelési zónát.
A házi disznóvágást legalább egy munkanappal korábban be kell jelenteni a lévai regionális állategészségügyi felügyeletnek, az állatból mintát kell leadni a vírus jelenlétének kivizsgálása érdekében. A levágott sertés húsát csak azután lehet fogyasztani, hogy a hatóságok értesítenek a vizsgálat negatív eredményéről.
A védelmi zónában tilos a sertések szállítása és áthelyezése. Az elpusztult állatok tetemének szállítása és a sertések leölése engedélyhez és hatósági ellenőrzéshez kötött. Sertéshúst és egyéb termékeket sem lehet más telepekre szállítani.
Az afrikai sertéspestis rendkívül fertőző, a házi sertések és a vaddisznók között terjed, a fertőzött állatok közel 100 százaléka elpusztul. Az állatok közötti érintkezéssel terjed, továbbá az ürülékükkel, testnedveikkel, húsuk fogyasztásával. Magas lázzal, bágyadtsággal, bevérzésekkel jár.
A betegséget nem lehet gyógyítani, nincs ellene oltás, az érintett állományokat el kell pusztítani. Emberre és más állatokra nem terjed át a betegség – tájékoztatott a minisztérium.
Richard Takáč agrárminiszter kedden találkozott a sertéstenyésztők, húsfeldolgozók és állami intézmények képviselőivel, hogy megoldást találjanak arra, miként lehet piacra juttatni a száj- és körömfájás, illetve az afrikai sertéspestis miatt korlátozás alatt álló területekről származó vágósertéseket. Bár egyik betegség sem veszélyes az emberre, a miniszter hangsúlyozta: egyetlen fertőzött állat sem kerülhet be az élelmiszerláncba, az élelmiszerbiztonság továbbra is kiemelt prioritás.
A szakmai szervezetek és az állami hivatalok közös megoldást keresnek a biztonságosan feldolgozott termékek piacra juttatására a következő napokban.
agrotrend.hu / infostart.hu