Állattenyésztés
Hőségriadó az istállókban
Ventilátorral enyhítik a forróságot az állattenyésztők, mert a hőségtől az állatok is szenvednek, illetve gyakran vízzel permetezik a szarvasmarhákat és a lovakat is.
Bár a hőség még „csak” a hét eleje óta tart, de a következményeit már érezzük az enyhén csökkenő tejhozamon – mondta a Somogy vármegyei Sonlinnak Pásztohy András, a szentgáloskéri Agrária Zrt. elnöke. A cégnél összesen 721 szarvasmarhát tartanak, és 337 tehenet fejnek. A kánikula előtt naponta nagyjából 11 ezer liter tejet szállítottak a kaposvári tejüzemnek, ez a forróságban mintegy 500 literrel csökkent. Az elnök szerint egyelőre nem drasztikus csökkenés, de egyértelműen kimutatható a kánikula hatása.
A szentgáloskéri társaságnál kiemelt figyelmet fordítanak az állatok biztonságára, a termelő istállóban pillanatnyilag 30 ventilátor működik, továbbá párásító segítségével vízzel permetezik a szarvasmarhákat. Pásztohy szerint akkor lenne nagy baj, ha a hőmérséklet éjjel nem csökkenne jelentős mértékben, most abban bíznak, hogy a következő napokban némileg enyhül a forróság. A héten elrendelt biztonsági intézkedések egyelőre elegendőnek bizonyultak, cél, hogy a tejtermelés folyamatosan szinten maradjon.
Az időjárási körülmények változása indokolttá teszi az újabb fejlesztést. Pályázati forrásból a termelőistálló tetőhéjazatát kívánják szigetelni, a korszerűsítésre csaknem 30 millió forintot kívánnak fordítani – közölte az elnök.
A kisebb állattartóknál sincs ez másként. Göcző Sándor magyaratádi őstermelő öt szarvasmarháról gondoskodik, ezek közül kettő vemhes. A hőségben hatékony óvintézkedésre van szükség: az állatoknak folyamatosan biztosítják a friss vizet, délután három körül langyos vízzel locsolják, és nagy, eltolható ajtókkal kialakított nyári istállót használnak. Családjukban állatorvos is van, így folyamatosan biztosítják az egészségügyi kontrollt.
Mi is használunk párásító ventilátort, a fejőházban ezenkívül egy nagy ventilátor működik, ami ugyancsak sokat segít – magyarázta Szalai Norbert somogyaszalói gazdálkodó, akinek 37 szarvasmarhája van. Számításai szerint a több napig tartó nagy melegben akár 5-10 százalék körüli tejhozamcsökkenés is bekövetkezhet.
Az 530 tehénen kívül közel 500 növendék üszőt tartó Kapostáj Zrt.-nél a napi 15 ezer literes tejtermelés pénteken már csaknem 400 literrel csappant meg. Ügyelnek arra, hogy az itatókban mindig legyen hideg, friss víz, és az istállóban egy-egy oldalon öt nagy teljesítményű ventilátor működik, ezenfelül vízpermettel hűtik a termelő teheneket. Ez a vízfogyasztásban is meglátszik: a kánikula előtt naponta 60-70 köbméter volt a felhasználás, ami a forróságban akár a 90 köbmétert is elérheti.
A kaposvári Meistro Lovasklub 21 lovával a forróságban a nyílt pálya helyett a fedett, de oldalt nyitott lovardában edzenek. A legelőknél fák vannak, így jut árnyék az állatoknak, ezenkívül naponta többször vízzel locsolják a lovakat.
agrotrend.hu / Világgazdaság
Az Év Agrárembere támogatók
Fókuszban


Átalakulóban a borpiac
Az előre csomagolt, fogyasztásra kész italoknak, alkoholos koktéloknak a nagyon erőteljes népszerűsége már évekkel ezelőtt elindult Amerikában, majd aztán megjelent...


Madárinfluenza helyzetkép Európában és Magyarországon
Az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság, az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ, valamint az Európai Unió madárinfluenza-referencialaboratóriuma által készített, és az EFSA...


Növekvő pályán az ökológiai gazdálkodás, Magyarország kiváló helyen van
Elérhetőek a legfrissebb statisztikai adatok az ökológiai gazdálkodás globális fejlődéséről. A „The World of Organic Agriculture” című statisztikai évkönyvet 2025....


Hogyan kerülhetjük el a tavaszi vetések technológiai hibáit?
Sok termelő tapasztal érthetetlen problémákat a tavaszi vetések során, és teszik fel a kérdéseket: „Mit rontottam el? Semmit nem változtattam...

Interjú Jakab Istvánnal, a MAGOSZ elnökével

Interjú Nagy István Agrárminiszter úrral

Beszélgetés Nagy Csabával a KWS marketing vezetőjével

Beszélgetés Berecz Balázzsal a KWS Kereskedelmi vezetőjével

Beszélgetés Szanyi Istvánnal a KWS Magyarország Kft. ügyvezető igazgatójával

Azonnali változás lép életbe a benzinkutakon

Dr. Csóka György Levente Az Év Erdőgazdálkodója

Heti időjárás előrejelzés 2025.02.03 – 2025.02.08.

Tonnában mérik az eladatlan mézet

Másodfokú figyelmeztetést adtak ki több megyére is

Megjelent a kaliforniai lopódarázs Magyarországon

Négy új hajó felavatásával indult el a 178. balatoni hajózási szezon

Középpontban a Väderstad többszörösen díjazott munkagépe

Szupermenta fehérjepor termékteszt újratöltve: az eredmények most sem felhőtlenek
