Állattenyésztés

Gazdálkodás

Az elvadult disznók okozta éves szén-dioxid-kibocsátás 1,1 millió autóéval is felérhet

A világszerte élő elvadult házi sertések számlájára évente annyi szén-dioxid kibocsátása írható, amennyi 1,1 millió autó emissziójával érhet fel – állapította meg egy nemzetközi szakemberekből álló kutatócsoport.

A Global Change Biology című folyóiratban publikált becslések szerint az elvadult disznók évente 4,9 millió tonna szén-dioxidot szabadítanak fel azzal, hogy feltúrják a talajt – olvasható a The Guardian című brit napilap online kiadásában.

fotó: maxpixel.net

Az ausztráliai Queenslandi Egyetem kutatója, Christopher O'Bryan szerint az elvadult sertések a bolygó legelterjedtebb gerinces betolakodó fajai közé tartoznak. "A disznók Európában és Ázsia egyes részein őshonosak, ám ma már az Antarktisz kivételével az összes kontinensen jelen vannak" – mondta a szakember.

O'Bryan szerint az elvadult disznók feltúrják a talajt, amikor élelem után kutatnak, mintha "kicsi traktorok dolgoznának a földeken". A talajban lévő mikrobák ilyenkor oxigénhez jutnak. A mikroorganizmusok "gyors ütemben szaporodnak, ami szén-dioxid-termelést eredményezhet".

A szakemberek modelleken alapuló becslései szerint az állatok évente 36 ezer négyzetkilométernyi földterületet túrnak fel azokban a régiókban, ahol nem őshonosak.

Óceániában forgatják fel a legnagyobb területet – nagyjából 22 ezer négyzetkilométert -, majd Észak-Amerika következik a sorban. Óceánia elvadult disznói a felelősek az állatok éves becsült szén-dioxid-termelésének több mint 60 százalékáért (3 millió tonna), ami nagyjából 643 ezer autó kibocsátásával egyenlő.

A kutatók szerint az elvadult disznók okozta problémáért végső soron az ember a felelős, aki elterjesztette őket, tehát újabb ember okozta klímakárosító tényezőről van szó.

agrotrend.hu / MTI

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Az Év Agrárembere támogatók

 
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Szakmai partner
Nyakas Farm
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
 
Hirdetés

Facebook

Hirdetés