Állattenyésztés

A dorper juh hazai tapasztalatai

2005-ben – amikor még talán senki sem gondolta, tudta, hogy másfél évtized múlva a valamikor nagy becsben tartott gyapjúra nem lesz kereslet – került be az országba ez a fajta a Debreceni Egyetem révén, Svájcból keresztezési partnerként egy kísérleti sorozat részeként (a hazai szőrös juh program keretében). Hulyák István teljes beszámolóját a fajtáról az augusztusi MÁL-ban olvashatják

Forrás: Wikipedia

A gyapjút évekig tárolni, eladni nem tudó juhtartók, juhtenyésztők e fajtában gondolták, gondolják megtalálni a megoldást. Hiszen a dorper egy Dél-Afrikában – az 1930-as évektől kezdődően – tenyésztett, az angol hústípusú és a szomáliai feketefejű, zsírfarkú juhok szisztematikus keresztezéséből létrejött vedlőgyapjas fajta. Így indult hódító útjára mint új fajta, elsősorban különböző gyapjas fajták keresztezési partnereként. Idehaza 2022-ben 10 tenyésztőnél már 167 db anya volt.

Változatos vedlés

Bár a dorper fő vonzereje a gyapja vedlése, ez nem egyöntetű a fajtában, hanem egyedektől függő, változatos. A márciusi ellések után, a külső hőmérséklet emelkedésével kezdődik, hasaljon, oldalon, fartőnél, ami az állatok őrült dörgölőzésével is jár. A hodályban feltehető, minden hegyes tárgy, jászolsarok, drankavég segít ebben, s a nyomát viseli. Mindenütt maroknyi vagy még nagyobb csomó fehér, szinte nemezzé összeálló szőrcsomók jelzik a vedlés nyomait. Az amúgy is szelíd, nyugodt állatok dörgölőznek az emberhez, türelmesen állják, hogy valaki segítsen megszabadulni viszkető takarójuktól (foltokban le lehet tépkedni).

Érdekes kép alakult ki a keresztezett egyedek esetében. Vannak egyedek, amelyek vedlése júniusban meg sem indult, de vannak olyanok is, amelyek gyorsan megvedlenek, ilyenek például azok az anyák amelyeknek a báránya elhullott az ellés környékén. Feltűnő és elgondolkodtató a fiatal, 2022-es, 2023-as születésű állatok esete. Ezek már vagy teljesen, vagy kétharmadnyira levedlettek ilyenkorra. Az idősebb anyák esetében, amelyek 2020-as és 2021-es születésűek, megfigyelhető két változat: vagy a teljes bőrfelület szinte nullásra lenyírtnak néz ki, vagy 1-2 cm-es durva szőrfelület van az elhullatott alatt. Említést kell tenni a levedlett anyag feltakarításáról is. Amíg 30-50 egyed szintű az állomány még napi karámfeltakarítással, felhajtóúton való összeszedésével viszonylag egyszerűen megoldható, addig egy 2-300-as állomány feladja a leckét a gazda számára. Hogy a címhez ragaszkodjunk, el kell mondani, 2023-ban megnyírták az állomány. A nyírók szerint nagyon rossz nyírni a fajtát – a gazda szerint inkább csapni való volt a munka minősége.

Különleges szaporasági tulajdonságok

E fajta másik nagyon fontos ismérve, hogy különlegesek a szaporasággal összefüggő tulajdonságai. Érdekes és valós megállapításokkal találkozunk különböző szakmai kiadványokban, szakkönyvekben. Például ilyen, hogy a jerkék éves korukra ellethetők. Ez tény, sőt, a 30-40 kg-os bárányokat ivar szerint ajánlott szétválogatni! Egyébként jó tartási, takarmányozási körülmények között nincs gond az elléssel, sem a felneveléssel, még ikerellés esetében sem. Az előbbi szakirodalmi megállapítás folytatása, hogy „szaporítás közben is ivarzanak és fogamzanak” (Veress és mtsai, 1982). Tapasztalataim szerint nyolchónaponként folyamatosan, időzítve ellethető hormonális kezelések nélkül. E gondolatkört bezárandó elmondhatom, hogy a márciusban ellett anyákra kost téve június 10-ig a 22 db anyából 18 db beűződött. Az alattuk lévő május végén mért bárányok átlagos súlya 28,5 kg volt, a legnagyobb 36,5 kg, a legkisebb 21 kg volt.

agrotrend.hu / Magyar Állattenyésztők Szövetsége / Hulyák István

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Szakmai partner
Nyakas Farm
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés