Agrárportrék
Saját rendezvényeink
Az Év Agrárembere 2024 – Mocz András az Agrárminisztérium erdőkért felelős helyettes államtitkára
Mocz András helyettes államtitkár szerint az Év Agrárembere Gála kiváló alkalom arra, hogy elismerjük a magyar agrárium – köztük az erdőgazdálkodás – példamutató szereplőit. Hangsúlyozza: az erdők kulcsszerepet játszanak a klímaváltozás elleni küzdelemben, és öröm számára, hogy az ágazat egyre inkább méltó helyére kerül a hazai mezőgazdaságon belül.
“Év Agrárembere Gála kitűnő alkalom, hogy Magyarország agrárszektorának beleértve az erdőgazdálkodást is díjakat adjunk át, elismerjük a munkásságukat, társadalmi szerepvállalásukat. Én azt gondolom, hogy a díjazottak között fiatalok is, idősebbek is, minden korosztály példaértékű munkát végez, amit érdemes megnézni a gazdálkodóknak, érdemes megnézni a gyerekeinknek, érdemes megnézni az idős embereknek. Példaértékű munkát végeznek. Az erdőgazdálkodás kategória harmadik éve került be gyakorlatilag a díjazások közé. Nagy öröm számomra, hogy az agrárium teljes értékű részévé vált. Tudni kell azt, hogy az erdőgazdálkodás bizonyos szempontból hozzátartozott az agráriumhoz, mindenképpen cél az, hogy az ágazat megfelelő polcra kerüljön az agráriumban. Ez jó érzés nekem, hogy ez is egy alkalom, kiváló alkalom arra, hogy az ágazatunkat tudjuk népszerűsíteni, nyilván az erdész munkáját, az erdő fontosságát, a mai kor kihívását, a klímaváltozásra gondolok itt konkrétan.”
“Nagyon fontos, hogy foglalkozzunk az erdőkkel. Európai szinten, világszinten reflektorfénybe kerültek az erdők. Nagyon fontos foglalkozni az erdővel, hisz ahogy említettem a színpadon, a klímaváltozásnak az egyetlen eszköze az erdő, ami hatékonyan ellenáll és késlelteti a klímaváltozásnak a negatív hatásait. Ahhoz, hogy persze működjön maga a Gála működjön, ahhoz természetesen kellenek olyan támogatók, akik ezt komolyan is gondolják. Ez nem megy másként, hisz ahhoz, hogy egy színvonalas műsor, egy színvonalas rendezvény legyen, ezt valakinek fel kell vállalni, valakinek fel kell vállalni, és itt köszönetet mondok nyilván az Agrotrend Csoportnak, Mátrai Zoli barátomnak, akik megálmodták és kitalálták, hogy ez így legyen. Elhangzott a nyitóban a Zoli részéről, hogy ez egy magándíj, nem állami kitüntetés, de én azt gondolom, hogy legalább akkora értéke van, ha nem nagyobb, mint egy állami kitüntetésnek, hisz itt kimondhatjuk nyugodtan, hogy a szakmának, az agráriumnak a krémje van itt és valóban barátságok szövődnek, beszélgetések, előbbre viszik a dolgokat, nagyon fontos, hogy az agrárium minden szegmensét érinti. Jó érzés, mert holnap úgy ébredünk, holnap úgy kelünk, hogy gazdagabbak lettünk. Ezzel az estével, ezzel a rendezvénnyel gazdagabbak lettünk.”
agrotrend.hu