Szántóföld

Befejeződött a nyári aratás

Néhány kisebb terület kivételével június 24-ig véget ért a nyári aratás, amelyet érdemben hátráltató körülmény idén nem befolyásolt. A termények tárolásához elegendő a raktárkapacitás, az idei termés nagy része már a tárolókban van – közölte Feldman Zsolt. A mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár szerint köszönet illeti a gazdákat szorgalmukért és kitartásukért, az elhivatott munkájuknak köszönhetően kerülhet ugyanis az új kenyér a magyar családok asztalaira.

Feldman Zsolt tájékoztatása szerint az idei nyári aratás jó ütemben haladt és a korábbi évekkel összevetve átlagos eredménnyel zárult. A vetésterületek csökkenő tendenciáját mennyiség tekintetében több növényfajnál is részben kompenzálták a viszonylag kedvező hozamok, kivétel ez alól az őszi káposztarepce. Az információk alapján a nyári aratású növények tekintetében az ország ellátása biztosított és jelentős – többmillió tonnás – export árualap is képződött.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara adatai alapján az őszi búza aratása gyakorlatilag lezárult, mindössze néhány kisebb terület van még hátra. Az idei 864,5 ezer hektáros területen az országos termésátlag 5,8 t/ha körül alakul. Ez az érték kis mértékben meghaladja a tavalyi és az elmúlt öt év termésátlagait is. A legmagasabb átlagokat (6,8 t/ha) Baranya, Tolna és Vas vármegyékből jelentették, a legalacsonyabbakat (5 t/ha körül) Pest, Nógrád és Bács-Kiskun vármegyékből. A hektáronkénti hozamok és a terület alapján idén összesen közel 5 millió tonnás búzatermés alakult ki, ami bőven fedezi a 3 millió tonna körüli éves hazai felhasználást. Az étkezési minőségű kategóriába sorolható termés is elegendő az 1,1 millió tonna körüli hazai éves őrlési szükséglet kielégítésére. A jelenlegi szezonban kialakult hazai búzaárak figyelembevételével az 1 kilogrammos kenyér előállításához felhasznált búza értéke nem haladja meg a 100 forintot – emelte ki az államtitkár.

Fotó: Vermes Tibor

Az őszi árpa betakarítása fejeződött be legkorábban. A korábbi évekhez képest alacsonyabb – 260 ezer hektáros – területen országosan 5,7 t/ha-os hozam alakult ki, ami 3,7%-kal magasabb a tavalyi értéknél és lényegében megegyezik az elmúlt öt év átlagával. Az egyes vármegyék között lényeges eltérések vannak, a hektáronkénti hozamokban igen nagy szórás (5,1 t/ha-tól 6,7 t/ha-ig) mutatkozik. A dunántúli vármegyék jellemzően kedvezőbb, míg a közép-magyarországi és egyes dél-alföldi vármegyék gyengébb hozamokat produkáltak, amit döntő mértékben az időjárási tényezők okoztak. Az összes őszi árpatermés megközelíti az 1,5 millió tonnát, ami bőven fedezi az éves kb. 1 millió tonnás hazai felhasználást.

A tavaszi árpa, rozs, zab és tritikálé betakarítása is csaknem a végéhez ért. A véglegesnek minősíthető adatok alapján a rozsnál 2,9 t/ha, a tavaszi árpánál 4,7 t/ha, a tritikálénál 4,3 t/ha, a zabnál pedig 3 t/ha a termésátlag, amelyek nagyrészt megfelelnek az elmúlt évek átlagos értékeinek.

Az őszi káposztarepce betakarítása is befejeződött. Az országos termésátlag 2,5 t/ha körül van. Az őszi vetésű növényi kultúrák közül az idei év időjárása az őszi káposztarepcét viselte meg leginkább, a korábbi évekhez képest érezhetően alacsonyabb – 174 ezer hektáros – terület és a korábbi időszakoknál ugyancsak kisebb hektáronkénti hozamok összetett hatása miatt az összes termés 432 ezer tonna körül alakul.

A magborsót is betakarították a gazdák, a 13 ezer hektáros területen az országos termésátlag 2,4 t/ha, ám jelentős mértékű a szórás az egyes vármegyék között.

agrotrend.hu / AM Sajtóiroda

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Az Év Agrárembere támogatók

 
Szakmai partner
Nyakas Farm
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
 
Hirdetés

Facebook

Hirdetés