A teremtett világ védelme és fenntarthatósága közösségi ügy, amelyért a jövőben helyi és országos szinten egyaránt tenni kell – hangsúlyozta a Belügyminisztérium (BM) gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára...
Idén első alkalommal hirdetett gyümölcsfa-ültetési programot az önkormányzat Jászszentandráson. A kezdeményezésnek nagy sikere volt, hiszen mintegy négyszázan jelentkeztek. Az igénylők november 25-én, szombaton vehették át a...
A program célja az ország iskoláiban faültetési programok megszervezése. A kezdeményezés középpontjában az iskolások részvétele, a környezettudatos nevelés előmozdítása, az aktív környezetvédelmi tevékenység és a...
Új hagyományt indítottak útjára a kis baranyai városban. „A faültetés hagyományának megteremtésével minden esztendőben tisztelegni kívánunk városunk ifjú polgárai előtt. Idén is szeretnénk kifejezni, hogy figyelemmel...
A 10 millió Fa országos közösség földterületeket keres az ültetéshez, 2 millió fának keresnek helyet. 1 fő – 1 fa! – négy éve ezzel az...