Az Év Agrárembere

Kertészet

Prof. Dr. Hrotkó Károly Az Év Kertésze

 
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
 
 
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
 
 
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
 

1952 március 3-án született Hajdúnánáson. Első munkahelye 1977 és 1978 között a Sasad Kertészeti Mgtsz., ahol kultúravezető kertészmérnök volt. 1978-ban került a Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetemre, ahol két évig a Faiskolai Termesztési Tanszék tanszéki mérnöke lett, 1980-ban egyetemi tanársegédnek, 1984-ben egyetemi adjunktusnak, 1989-ben pedig egyetemi docensnek nevezték ki; munkahelye időközben átkerült a Gyümölcstermesztési Tanszékhez.

1990 és 1995 között Bálint János dékán tudományos és gazdálkodási dékánhelyettese volt az egyetem Kertészeti Karán. 1998-ban öt évre tanszékének tanszékvezető-helyettese lett, a következő évben pedig egyetemi tanári kinevezést kapott a Budapesti Corvinus Egyetem Gyümölcstermő Növények Tanszékén. 2008. augusztus 1-jével a Dísznövénytermesztési és Dendrológiai Tanszékre került, ahol 2008. október 1-től 2016. szeptember 30-ig tanszékvezető is lett. Ezzel párhuzamosan négy éven át, 2010. október 1-től 2014. november 30-ig a Corvinus Egyetem Kertészettudományi Karának dékáni címét is viselte. Faiskolai műszaki szakértőként és igazságügyi műszaki szakértőként is tevékenykedik.

Mintegy 450 tudományos közleménye jelent meg nyomtatásban, tekintélyes számú szakkönyv és egyéb publikáció szerzője.

Szakmai díjai, elismerései:

  • A Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem Kiváló Dolgozója (1989)
  • A Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem Érdemes Dolgozója (1996)
  • Széchenyi Professzori Ösztöndíj (2000-2003)
  • ISHS (International Society for Horticultural Science) Medal Award 2004
  • ISHS Fruit Section Orchard and Plantation Systems munkabizottság Outstanding Services Award oklevele 2004
  • Tankönyv Nívódíj ITSZB, 2006
  • Újhelyi Imre-díj (2008)
  • Diploma of Excellence (a Román Kertészeti Társaság elismerő oklevele, 2011)
  • A Kínai Népköztársaság Shaanxi Tartományi Kormányának „Sanqin Friendship” (Igaz Barátság) Díja 2012
  • Magyar Érdemrend lovagkeresztje (2015)
  • China Friendship Award (a Kínai Népköztársaság kormányának kitüntetése, 2015)
  • Darányi Ignác díj, 2018. augusztus 20.

A tehetséggondozás az egyetemi hallgatók diplomamunkájának segítése, PhD hallgatók témavezetése, szaktanácsadás, és azok a Kertészet és Szőlészet folyóiratban megjelent cikkei, amiben időről időre megemlékezik a kertészet nagyjairól a Kertész Arcképek sorozatban.

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
Szakmai partner
Nyakas Farm
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés