Fenntarthatóság

A Dél-Alföldön szépen szaporodtak a búbosbankák

A Körös-Maros Nemzeti Park tájait járva szinte mindenütt találkozhatunk búbosbankákkal. Idén a költések jól sikerültek, szépen szaporodott az állomány.

A Kis-Sárréten az előző évekhez képest megnövekedett számukat jelzi, hogy a fiatalokkal repülő szülők látványa szinte mindennapos a fészkelésre alkalmas élőhelyeken. Leggyakrabban állattartótelepek környékén találkozhatunk velük, ez a táplálkozásukból is adódik, írta a Körös-Maros Nemzeti Park honlapja. A trágyán előforduló rovarok, férgek keresgélése közben gyakran tartózkodnak a talajon, ilyenkor nem is olyan szembetűnőek, de felrepülésük után lepkeszerűen hullámzó röptükről és különleges tollbóbitájukról egyből felismerhetők ezek a rigónál kicsivel nagyobb, tarka tollruhájú madarak.

A mezőgazdaság intenzívvé válása kedvezőtlenül hatott az állomány nagyságára, de a Körös-Maros Nemzeti Park területén lévő mozaikos mezőgazdasági területek, legelők, élőhely-rekonstrukciók pozitív hatással vannak a faj egyedszámának növekedésére.

Fotó: Őze Péter / KMNPI

A Maros-ártérben és a Csanádi pusztákon is sok a búbosbanka. Érdekesség, hogy az idén Igazgatóságunk bökényi irodájának tetején is költött egy pár. A kardoskúti Fehér-tó környékén a megszokott 4-5 pár költött. Az első fiókák július elején kezdtek kirepülni, majd hamarosan a többiek is követték őket.

A Dévaványai-Ecsegi pusztákon a fészkelő párok száma magasabb volt, mint a korábbi években. Több pár másodjára is sikeresen költött. Cserebökényben a régi folyómedrek mentén, az elhagyott tanyatelkeken és a megmaradt öreg fasorokban, facsoportokban számos költésre alkalmas odút, üreget találnak a búbosbankák. A térségben gyakori madárnak számítanak, megfigyeléseink szerint az utóbbi években emelkedett a költőpárok száma.

agrotrend.hu / Körös-Maros Nemzeti Park

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Az Év Agrárembere támogatók

 
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Szakmai partner
Nyakas Farm
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
 
Hirdetés

Facebook

Hirdetés